Titulka
Útmutató egyetemre felvételizőknek
A következő hetekben komoly döntéseket hoznak meg a végzős diákok tanulmányaik folytatásáról.
Irakból hazaszállított személy ellen indított büntetőeljárást a NAKA
Többek között terrorista csoport létrehozásával gyanúsítják az őrizetbe vett személyt.
A Fehér Ház közleménye szerint soha nem küldtek légballonokat Kína légterébe
A kínai külügyminisztérium szóvivője arról beszélt, hogy tavaly óta 10 alkalommal sértette meg amerikai légi objektum a légterüket.
A kambodzsai kormány betiltotta a legnagyobb független politikai lapot
Voice of Democracy által közölt egyik múltheti cikk az elnök, Hun Szen szerint ártott a kormány nemzetközi hírnevének.
Stoltenberg szerint a NATO-nak növelnie kell lőszerkészleteit
A NATO főtitkára kiemelte, hogy az orosz megszállás alatt lévő Ukrajnát addig támogatja, ameddig szükségük van rá.
Petr Pavel meghívta Miloša Zemant márciusi beiktatására
Petr Pavel újonnan megválasztott cseh elnök meghívta Miloš Zeman leköszönő elnököt márciusi beiktatására.
Jelentős változás történt a pozsonyi tömegközlekedésben
Nem állnak meg automatikusan a megállókban az autóbuszok és trolik.
A kereszténydemokraták győzelmét jelzik a berlini választás exit poll adatai
A Kereszténydemokrata Unió, a CDU, nagy arányú győzelmét jelzik a Berlinben vasárnap tartott tartományi törvényhozási választásról urnazárás után megjelent első adatok, a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések.
Minden áldott nap ír – Szabó G. László újságíróval Molnár Norbert beszélget
Ha elveszne a telefonja, elveszne minden.
Vasárnap Délután Csenger Ferenccel
A Vasárnap Délután február 12-i műsorának tartalma.