Titulka

Heger: Putyin a felelős az energia- és élelmiszerárak emelkedéséért
A szlovák miniszterelnök szerint szándékosan rúgta fel az orosz elnök békét Európában.

Szinte egész Ukrajnában légiriadók voltak a függetlenség ünnepnapján
Az orosz erők több támadást is végrehajtottak a szerdai napon.

A megtakarításainkra nagy veszélyt jelent a pénzromlás
Az infláció miatt ezer euró valós értéke a 900 eurót se éri el.

Ukrajnai háború – NATO-főtitkár: a tárgyalásos rendezéshez még több fegyvert kell adni Ukrajnának
Jens Stoltenberg aláhúzta, hogy a NATO nem vesz részt a konfliktusban, de segít Ukrajnának, hogy érvényesíthesse az ENSZ Alapokmányában rögzített önvédelmi jogát.

Tüntető útlezárást tartanak csütörtökön a Szövetség besztercebányai megyei képviselői
Csütörtökön tüntető útlezárást tartanak a Szövetség Besztercebányai megyei képviselői és a régió polgármesterei Nemesradnótnál.

Asszisztált reprodukció – Zsemlye Judittal Kuklis Katalin beszélget
Amit a mesterséges megtermékenyítésről tudni kell.

A kormány jóváhagyta az állami és közalkalmazottak béremelését
A tervezet negatív hatással lesz a költségvetésre, de várhatóan pozitív hatással lesz a gazdaságára – fogalmaz a kormányhivatal.

Sojgu: a civil áldozatok minimalizálása érdekében lassult a hadművelet
Sojgu állítása szerint az orosz hadsereg szigorúan betartja a humanitárius jog normáit.

Az oktatási tárca négy felhívást tesz közzé a Megújítási tervből
Csaknem egymilliárd eurót különítenek el az oktatásra.

A szlovák kormány korlátozni akarja az áramfogyasztást
A villamosenergia-fogyasztás 2022 második negyedévében jelentősen csökkent, miután drágulás történt az árakban - írja a hnonline.