Titulka

Kész lemondani a pozíciójáról Srí Lanka miniszterelnöke
Ranil Wickremesinghe azután hozta meg ezt a döntést, hogy tüntetők ezrei rohamozták meg az elnöki rezidenciát.

Ben Wallace védelmi miniszter nem indul a brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért
A brit sajtó őt tartotta a legnagyobb favoritnak a pártelnöki székért folytatott versenyben.

Jövőhéten kerül az alkotmánybíróság elé a családsegítő csomag
Az államfő szerint az alkotmánybíráknák kell arról dönteni, hogy lehetséges-e egy ilyen törvény parlament által elfogadása.

Matovič szerint az SaS kész megdönteni a harmadik kormányt is
A pénzügyminiszter konspirációs elméletekkel magyarázza azt, hogy az SaS kész megbuktatni a kormánykoalíciót.

Újabb részletek derültek ki a volt japán miniszterelnök elleni merényletről
A merénylő úgy gondolta, hogy Abe Sindzó egy vallási szekta tagja volt.

Keresik Boris Johnson utódját a konzervatívok
Több fordulós szavazáson fog kiderülni, hogy ki veszi át a toryk irányítását.

Zuzana Čaputová: Erős élettapasztalat amin az elmúlt három évben keresztülmentem
A köztársasági elnök erről a trencséni Pohoda fesztiválon beszélt.

Elhunyt Törőcsik András
A 70-es és 80-as évek ikonikus magyar labdarúgója 67 éves volt.

A pokol elszabadult Ukrajna keleti részén a Luhanszki régió kormányzója szerint
A honvédő csapatok próbálják megfékezni a támadó orosz alakulatokat.

A politológus szerint a kormánykoalíció krízisét egy pártok közötti új szerződéssel lehetne helyrehozni
Ez lehet az egyik módja annak, hogy Igor Matovič továbbra is szerepet töltsön be a kormányzásban.