Titulka

A háború ellenére Ukrajna meg tudta őrizni energiarendszerének a stabilitását, és továbbra is biztosította a gáztranzitot
Ukrajna gáztárolói a legnagyobbak Európában.

A szennyezett Sajó folyó közelében lévő kutakból vett vízminták egyikében sem volt arzén-túllépés
A júniusban végzett 26 vizsgálatból 19 volt biztonságos.

Kína már stoppolná Ázsiát, csak Putyin ezt még nem akarja észrevenni
Ötödik hónapja tart már az orosz-ukrán háború. Egyes elemzések szerint, amit Putyin eddig be tudott vetni azért, hogy Ukrajnára erőltesse akaratát, azt már bevetette.

Az idősekre nézve a legveszélyesebb a forróság
Fokozattan kell ügyelni arra, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot vigyenek be a szervezetükbe.

Vuhan lezárta egy közel egymillió lakost számláló kerületét, miután négy tünetmentes Covid-megbetegedést észleltek
Az éttermi étkezéseket és a nagyobb összejöveteleket felfüggesztették, valamint minden imahelyet bezártak.

Fél évvel meghosszabbította az Európai Unió (EU) az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat
Továbbra sem történt előrelépés a Donyec-medencei rendezést célzó minszki megállapodások végrehajtásában.

Szlovákiában a járványhelyzet stabil, annak ellenére, hogy a kórházakban megnövekedett a koronavírusos betegek száma.
Jelenleg nem tervezik az intézkedések szigorítását a coviddal kapcsolatban az országban.

1119 új koronavírus-fertőzöttet találtak kedden az országban
2196 PCR-tesztetből 1119 lett pozitív Szlovákiában jólius 26-án

Halálba kergeti az adóság az indiai gazdákat
A szárazság miatt a gazdák képtelenek törleszteni a hiteleiket.

Milyen hatást gyakorolnak a káros szenvedélyekre az egekbe szökő árak?
Az emberek inkább mondanak le az alapdolgokról mint a káros szenvedélyekről.