Titulka
Emmanuel Macron: akár hónapokig is eltarthat az ukrán ellentámadás
Emmanuel Macron francia államfő hétfőn megerősítette, hogy az ukrán hadsereg megkezdte az ellentámadást az orosz erőkkel szemben, s ez szerinte "több hétig, sőt több hónapig" is eltarthat.
Berlusconi búcsúztatására készül Olaszország
Szigorú biztonsági intézkedésekkel készülnek Silvio Berlusconi volt kormányfő, a Hajrá Olaszország (FI) párt elnöke temetési szertartására, melyre legalább ötvenezren készülnek Milánóba a város prefektusának számításai szerint.
11 követelést szeretne a politikai pártok elé terjeszteni a ZMOS
A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása, a ZMOS júniusban 11 követelést szeretne a politikai pártok elé terjeszteni.
Támogató üzeneteket fogalmaztak meg az ukrán ellenoffenzívával kapcsolatban az Ukrajnával szövetséges államok
Az Ukrajnával szövetséges országok vezetői egyértelműen támogató üzeneteket fogalmaztak meg az ukrán ellenoffenzívával kapcsolatban, ugyanakkor azt is elismerik, hogy mindkét oldalon súlyos veszteségek lehetnek.
Már több mint 400 ezer ePN-t állították ki az orvosok
Az elektronikus betegszabadság szolgáltatás elindítása óta több mint 400 ezer ePN-t állítottak ki az orvosok - erről tájékoztatott Martin Kontúr, a Szociális Biztosító szóvivője.
A Smer-SD nem szavaz bizalmat a szakértői kormánynak
Robert Fico kifogásolta, hogy a program nem tartalmazza az ország jelenlegi állapotának az értékelését.
A Hlas-SD hiányolja a kormányprogramból a konkrét intézkedéseket
Standardnak nevezte Ódor Lajos kormányának programnyilatkozatát a Hlas-SD.
Modrí, Most-Híd: A szakértői kormány programnyilatkozata realista
A szakértői kormány programnyilatkozata realista, nem terhelik a politikai csatározások és a választási kampány - közölte a Modrí, Most-Híd párt.
Mózes Szabolcs: A kormányprogram teljesen megfeledkezik a magyar közösségről
A Szövetség Összefogás platformjának az elnöke szerint a magyar ügyek megoldását parlamenti képviselettel lehet bebiztosítani.
Légibombákkal támadták az oroszok Orihiv városát
Az orosz erők három irányított légibombát dobtak hétfőn a Zaporizzsja megyei, front menti Orihiv városra, egy helyi lakos életét vesztette, egy másik megsebesült - közölte Jurij Malasko, a régió kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.