Titulka
Városi séta: A kassai dóm
A Szent Erzsébet-főszékesegyház Szlovákia legnagyobb méretű temploma.
Vasárnap Délután Csenger Ferenccel
A Vasárnap Délután április 21-ei műsorának tartalma.
Verdi Macbethje először hallható Kassán
Az operát márciusban mutatták be a Kassai Nemzeti Színházban.
Gröhling: Fico uralni akarja RTVS-t. Šimečka elítéli a művészek elleni támadást
Az ellenzék a kormányt bírálta.
Duda: Ha a NATO úgy dönt, Lengyelország kész atomfegyvert fogadni a területén
Tekintettel arra, hogy Oroszország megerősíti fegyverzetét Belaruszban és Kalinyingrádban Lengyelország kész atomfegyvert fogadni a területén, amennyiben a szövetségesek úgy döntenek.
Rozsnyó küzdelmes útja a rendszerváltástól máig
Mint az alamizsna-krajcár a koldus kalapjában.
Szerdától adják ki az önkormányzatok a szavazói igazolványt az EP-valásztásokra
Június 7-ig személyesen lehet igényelni a választói igazolványt az önkormányzatoknál.
Irán legfelsőbb vezetője szerint megmutatták katonai akaratukat Izraelnek
Iráni hadsereg az akaratát nyilvánította ki a rakétatámadással.
„Az igazi élet a színfalak mögött van” – vallja Friderika
Az énekesnő elmondása szerint sosem érzete, hogy sztár lenne, helyette felelősséget, megfelelni akarást érzett.
Szerdai kihelyezett ülésén vitatja meg a kormány a médiatörvényt
Robert Fico leszögezte, hogy a közszolgálati médiának új vezetésre van szüksége.