Titulka
Phoenix RT – út a győzelem küszöbéig
„Kitartással és akarattal lehet csodadolgokat elérni” – mondja Puss Tamás A Dal idei sorozatában elért eredményükről.
A lakosság kétharmada volt már kibercsalás célpontja
A lakosság közel kétharmada vált már kibercsalás célpontjává, amikor megpróbáltak pénzt leemelni a számlájáról vagy megszerezni bankkártyájának adatait.
Nem csillapodnak a palesztinbarát tüntetések az Egyesült Államokban
A palesztinbarát tiltakozások arra kényszerítik az egyetemeket szerte az Egyesült Államokban, hogy újragondolják az Izraelhez fűződő pénzügyi kapcsolataikat és a szólásszabadság kérdését.
Második olvasatba utalták a nonprofit szervezetekről szóló törvény módosítását
Szóbakerültek a mezőgazdasági termelők is.
A spanyol kormányfő úgy döntött a pozíciójában marad
Miniszterei maximálisan kiállnak az elnök mellett.
Az Alkotmánybíróság jelöltjeinek megválasztásáról szóló javaslattal kezdték a napot a parlamentben
A parlamenti képviselők a keddi ülésnapot az Alkotmánybíróság bírójelöltjeinek megválasztására vonatkozó javaslat megvitatásával kezdték.
Egy éve elteltével úgy fest nem igazán működik az ingatlanbefeketetők piaciot felpezsdítő ötlete
Elszámították magukat az elemzők?
Továbbra sem effektív a hazai hulladékosztályozási rendszer
Az elmúlt években már megbarátkoztunk a különböző színű – kék, zöld, barna, sárga – kukákkal, és azzal is, hogy nem minden szemetet rakunk egy konténerbe.
A pénzügyminiszter államkötvények vásárlására motiválná a szlovákiai polgárokat
Üres a kassza, válogatott módon pályázik a polgárok pénzére az állam.
Csökken az otthonról dolgozó alkalmazottak száma
Csökken az otthonról dolgozó alkalmazottak száma, egyre kevesebb munkaadó biztosítja a home office lehetőségét.