Titulka

Megérkeztek Ukrajnába az első dán Leopard 1-es harckocsik
Megérkeztek Ukrajnába az első Leopard 1-es harckocsik Dániából – közölte a dán védelmi minisztérium.

Ma 82 éve fogadta el az akkori szlovák kormány a Zsidó-kódexet
Ma van 82 éve, hogy az akkori szlovák kormány elfogadta a Zsidó-kódexet, amely a német náci modell alapján készült, és Európa egyik legkeményebb zsidóellenes intézkedése volt.

Már katonák segítenek a rendőröknek a határon
Már katonák segítenek a rendőröknek a határon a migránshelyzet kezelésében, körülbelül 350 hivatásos katonát vezényeltek át hozzájuk.

Választási megfigyelők követhetik figyelemmel a szavazás menetét
Választási megfigyelők követhetik figyelemmel a szavazóhelyiségekben a voksolás menetét és a szavazatszámlálást.

A rendőrség szeptembertől fokozza az alkoholszint ellenőrzését
Szlovákiában tavaly több mint 10 ezer sofőr ült úgy a volán mögé, hogy vezetés előtt alkoholt fogyasztott

Ódor: A parlament nem figyel az emberek igényeire, a kormány megtette a magáét
A parlament nem veszi figyelembe az emberek igényeit, sok képviselő számára ez az utolsó szempont.

Fokozottan védik az ukrajnai kulturális örökségeket a háború alatt
Fokozott védelmet ítélt meg húsz ukrajnai kulturális örökségi helyszínnek az ott zajló háború miatt az UNESCO. A húsz helyszín között van Lviv történelmi belvárosa, a kijevi Szent Szófia-székesegyház, illetve Bukovina és Dalmácia ortodox metropolitáinak székhelye is Csernyivciben.

Eurostat: 4,1 milliónál is több ukrán kapott ideiglenes védelmi státuszt az EU-ban
Július végére 4,1 millió fölé emelkedett azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszt kaptak az Európai Unió valamely tagállamában - tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Beütött a ménkű Dél-Szlovákiában
Továbbra sem találják a Rimaszombat környékén aláhullott égi követ

Kimondta az ukrán pénzügyminiszter: a költségvetés kizárólag a hadikiadásokat tudja önerőből fedezni
Ukrajna költségvetése csak a hadikiadásokat tudja önerőből fedezni - közölte Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter.