Titulka
Nemzetközi képzőművészek alkotnak Somorján
Most zajlik a 14. Dunartcom művésztelep.
Felcseperedett a Sendergő
Konkoly Lászlóval egy néptáncegyüttes elindításának anatómiájáról.
Az SNS vezette kulturális minisztérium beleszólna az oktatásügybe is
Ezúttal az újságírókat tiltanák ki az iskolákból
Veszélyben a Nagy-korallzátony
Az elmúlt 400 év legmagasabb tengerfelszíni hőmérsékletét jegyzik a kutatók.
Kiszáradóban van a Duna romániai szakasza
Erőteljesen apad a Duna a folyó romániai szakaszán, medrében homokpadok alakultak ki – számolt be az Euronews. A
2024 második negyedévében jelentősen lassult a hazai gazdaság növekedése
A Statisztikai Hivatal szerint 0,4 százalékra lassult a gazdaság növekedése.
UNICEF: világszerte a gyermekek egyötödét kiemelten sújtja a szélsőségesen meleg időjárás
A világon minden ötödik gyermeknek ma kétszer annyi szélsőségesen meleg napot kell elszenvednie, mint 60 évvel ezelőtt - derül ki abból a jelentésből, amelyet az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF tett közzé helyi idő szerint kedden New Yorkban.
4,2 milliárd eurót folyósított az Európai Unió Ukrajnának
Ez a márciusban hatályba lépett uniós ukrán hitelkeret első része.
Susko: Szomorú hallani, hogy annak a leváltását akaráják, aki az igazságszolgáltatás normalizálásáért küzd
„Szomorú hallani, hogy annak az igazságügyi miniszternek a leváltását akarják egyesek, aki bátorságot talált arra, hogy harcoljon az igazságszolgáltatás visszaállításáért a normális kerékvágásba" – nyilatkozta Boris Susko az igazságügyi tárca vezetője a kormány lépései elleni keddi pozsonyi tüntetésre reagálva.
A munkavállalók csaknem kétharmada nehezen él meg a fizetéséből
Szlovákiában a munkavállalók kétharmada számára komoly problémát jelent, hogy kijöjjön a béréből fizetéstől fizetésig, ilyen nehézségekkel a közép-szlovákiai régióban küzdenek a legnagyobb arányban a munkavállalók - derült ki az Alma Career felméréséből.