Otthon

Pártot alapít Lucia Ďuriš Nicholsonová
A Pravda szerint projektjének létrehozásában 90 személy vesz részt, és hamrosan megkezdik a párt bejegyzéséhez szükséges aláírásgyűjtést.

A KDH elnökével tárgyal Eduard Heger
A KDH szóvivője arról tájékoztatott, hogy a mozgalom elnökségi ülése után Milan Majerskýnak ajánlata van Eduard Heger kormányfő számára.

Nyilvánosságra hozza a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetet Bukovszky László
A kisebbségügyi kormánybiztos ezzel is bizonyítani kívánja, hogy a tervezet igenis tükrözi a Szlovákiában élő kisebbségek ígényeit.

Pénteken vagy hétfőn ismerteti energiaszámlákkal kapcsolatos intézkedéseit a szaktárca
A tárcavezető Karel Hirman szerint az eddigi késés egyik oka az volt, hogy a parlament csak csúszással tudta elfogadni az állami büdzsét.

Šipoš: az OĽaNO-n belül szó van egy másik mozgalom létrehozásáról
Az OĽaNO frakcióvezetője azt is elmondta, egyelőre nincs információja arról, hogy Eduard Heger kormányfő távozni akarna a mozgalomból.

Az államfő szerint a megnövekedett mentési költségek terhe nem hárulhat a betegekre
Zuzana Čaputová a mentőautók energiaár-emelkedésének kompenzálásáról tárgyalt az egészségügyi miniszterrel.

A lakosság negyede jelentősen visszafogja az energiafogyasztását
Egy felmérés szerint a lakosság több mint fele tisztában van azzal, hogy mekkora az energiafogyasztásuk.

A gyerekek csaknem negyede tapasztalt már online zaklatást
Az áldozatok 29 százaléka ennek tényét senkivel nem osztotta meg.

Az államfő az egyházi vezetőkkel az együttműködésről, a szolidaritásról és a reményről beszélt
Zuzana Čaputová szerint elhangzott egy mondat arról is, hogy "a konfliktusokat és a nézeteltéréseket ne emeljük az együttműködés fölé".

Drágult az iskolai és az óvodai étkezés is
Januártól sok helyen tovább drágult az iskolai és az óvodai étkezés, mivel az oktatásügyi minisztérium megemelte az alapanyagokra fordítható keretösszegeket.