Otthon

Csökken a kötelező oltást felvevő gyerekek száma Szlovákiában
A kötelező oltások megtagadásáért akár büntetést is kiróhat az illetékes hivatal.

Újabb katonai támogatásról tárgyalt ukrán kollégájával Marian Majer
A védelmi államtikár azt mondta, Szlovákia szövetségeseivel együtt további támogatást nyújt Ukrajnának, hogy győzelemre vigye hősi harcát.

Az államfő sajnálkozását fejezte ki a nagymihályi tragédia miatt
A rendőrség 4 holttestet talált január 17-én, kedden egy nagymihályi lakótelepi lakásban. Két felnőtt és két gyerek vesztette életét.

Robert Fico szerint a kormánykoalíciós pártok nem akarnak előrehozott választást
A Smer-SD elnöke úgy gondolja, hogy továbbra is fennmarad a káosz, ha sikertelen lesz a szombati népszavazás.

Tárgyaltak a koalíciós pártok az előrhozott választásról
Az egyeztetések következő köre várhatóan vasárnap lesz. Az ellenzéki pártok minél előbb letudnák az előrehozott választásokat.

Vízbe esett egy gyermek Szepsiben
Kórházban életét vesztette a két és fél éves gyerek.

Az előrehozott választásokról tárgyal a pártok képviselőivel a miniszterelnök
Zuzana Čaputová államfő azt mondta, jobb lenne még az év első felében megtartani a választásokat, de a szeptemberi időpontot is elfogadja.

Holtan találtak 4 embert egy nagymihályi lakásban
Két felnőtt és két gyermek holttestét találták meg a rendőrök. A történtek kapcsán Eduard Heger kormányfő is részvétét fejezte ki.

Grendel Gáborral tárgyalt a Magyar Fórum
"Az együttműködés lehetősége fennáll, megegyeztünk, hogy a tárgyalásnak lesz folytatása” - közölte Simon Zsolt pártja a Facebookon.

Pellegrini: Júniusban kellene tartani az előrehozott választást
A szeptemberi időpontról szóló vitát a Hlas-SD elnöke politikai kalkulációnak tekinti.