Otthon
Száztizenkét alkalommal avatkoztak be szerdán a tűzoltók
Az időjárással összefüggésben orrszágszerte több mint száz esetben kellett beavatkozniuk május 17-én a tűzoltóknak.
Katasztrofális állapotban vannak az ország hídjai
Pavol Lančarič közlekedésügyi miniszter arról beszélt, hogy a hidak 42 százaléka rossz, vagy nagyon rossz állapotban van.
A Smer nem támogatja a Dunamente Nemzeti Park létrehozását
A pártelnök, Robert Fico szerint a nemzeti park több kárt okozna az érintett régiókban, mint amennyi hasznot hozna.
Ódor szerint számukra a közigazgatási reform is prioritás
A szakértői kormány vezetője arról beszélt, hogy a korlátozott időkeret miatt nem tudnak választást eszközölni.
Sólymosék Most-Híd 2023 néven alapítanak pártot
Választási együttműködésben egyeztek meg Mikuláš Dzurinda nem rég bejegyzett pártjával.
Az Ódor-kormány folytatja a katonai segítségnyújtást Ukrajnának
Martin Sklenárnak, a szakértői kormány védelmi miniszterének legfontosabb feladata, hogy biztosítsa a folytonosságot a szövetségesekkel való együttműködésben.
A gazdasági minisztérium meghosszabbítja a vállalkozásoknak nyújtott energiaár-kompenzációt
A gazdasági minisztérium szeptember végéig meghosszabbítja a vállalkozásoknak nyújtott energiaár-kompenzációt - jelentette be Peter Dovhun tárcavezető, miután találkozott Ódor Lajos miniszterelnökkel.
Vašečka iskolai szexuális neveléssel kapcsolatos javaslatát második olvasatba utalta a parlament
A szülőknek joguk lenne ahhoz, hogy előzetesen tájékoztatást kapjanak a vonatkozó tervezett oktatás és képzés tartalmáról és ezen csak szülői engedéllyel vehetne részt a tanuló.
A nyugdíjasok szülői bónuszáról tárgyal a parlament
A Sme rodina javaslata szerint a juttatás a rendőrök és a hivatásos katonák szüleinek is járna.
Ódor: Az ország külpolitikai irányultságában a folytonosság fenntartásában vagyunk érdekeltek
A megbízott miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Szlovákia jó és hasznos tagja akar lenni az Európai Uniónak.