Otthon

Állami árszabályozást alkalmazhatnak a jövőben a nemkívánatos áralakulások esetén
Az árhatóságot kötelezhetik arra, hogy intézkedéseket határozzon meg bizonyos élelmiszerek esetében, megakadályozandó ezen élelmiszerek árainak nemkívánatos alakulását. Mindez az ellenzéki Smer-SD képviselőinek az árakról szóló törvénymódosító javaslatából következik, amelyet a parlament május 9-én, kedden második olvasatba utalt.

Több mint 16 és fél ezer ember érkezett Ukrajnából Szlovákiába a múlt héten
Az ukrajnai háború 2022 februári kitörése óta összesen 1 405 019 menekült érkezett Szlovákiába és 115 748-an kaptak ideiglenes menedéket.

Ódor Lajos elfogadja az államfő felkérését
Ódor Lajos először kommentálta azokat a híreket, melyek szerint ő fogja vezetni a Zuzana Čaputová államfő által kinevezett szakértői kormányt.

Folytatódik a Kuciak-ügy tárgyalása
A bazini Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS) kedden folytatódik a Ján Kuciak újságíró meggyilkolásának és az ügyészek meggyilkolásának előkészítése ügyében folyó tárgyalás. „A bíróság a bizonyítás jelentős részét már elvégezte” - mondta Ružena Sabová, a tanács elnöke.

Parlament előtt a közigazgatási információs technológiákról szóló törvény módosítása
Veronika Remišová megbízott beruházási, régiófejlesztési és informatizációs miniszter műhelyéből származó javaslatokkal kezdték a most folyó ülésszak 5. napját a parlamenti képviselők.

Szakértői kormány vezeti majd az országot az előrehozott választásokig
Eduard Heger ügyvivő miniszterelnök felmentését kérte az államfőtől, így bizonyossá vált, hogy az előrehozott választások időpontjáig szakértők vezetik majd az országot.

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
A múlt héten dominóként, egymás után sorra dőltek el az ügyvivő kormány miniszterei. A hét végére pedig Eduard Heger ügyvezető miniszterelnök is bedobta a törülközőt. Az SaS új reménységének, Tomas Szalaynak pedig van egy terve a helyreállítási alapból származó források megmentésére.

Elsőfokú lavinaveszély miatt adtak ki riasztást a hegyimentők
A riasztás az 1500 méteres tengerszint feletti magasságtól érvényes.

Kassa város díját kapta Szaszák György
A hetvenedik életévét betöltő Szaszáknak eddig hét könyve jelent meg Kassáról.

Újabb nevek szivárogtak ki a szakértői kormány névsorából
Két magyar nemzetiségű szakember is kaphat tárcavezetői pozíciót.