Otthon
Választás 2023: Szeptember 5-ig kézbesítik a jelöltlistákat az önkormányzatok
Néhány háztartás már megkapta a parlamenti választáson induló pártok jelöltlistáit, amelyeket az azzal kapcsolatos tájékoztatóval együtt, hogy a lakosok melyik szavazókörben adhatják le voksukat, legkésőbb szeptember 5-ig kell kézbesíteniük az önkormányzatoknak.
Elektromos eszközönként 5 eurót kell fizetnie a Comenius Egyetem kollégistáinak
A pozsonyi Comenius Egyetem kollégiumában lakó diákoknak 5 eurót kell fizetniük bizonyos, a szobájukban használt elektromos eszközök után. A kollégium vezetősége a lépést az emelkedő energiárakra hivatkozva jelentette be. Szobánként legfeljebb 2 eszköz lesz engedélyezett.
Eddig több mint félmillió ePN-t állítottak ki az orvosok
A rendszer elindítása óta már több mint 500 ezer, a papíralapút felváltó elektronikus betegszabadságot, ún. ePN-t állítottak ki az orvosok.
Kisebbségi Kulturális Alap, avagy a pályázás rögös útjai
Alena Kotvanová két évvel ezelőtt, 2021 augusztusában vette át a Kisebbségi Kulturális Alap, vagyis a KultMinor irányítását.
Szigorú az új vizsgáztató rendszer
Április óta majdnem kétszeresére emelkedett a sikertelen vizsgázók száma az autósiskolákban.
Az SaS bírálja az élelmiszergyártók illetékeinek elengedéséről szóló törvényt
Az SaS bírálja a Smer által még júniusban keresztülvitt törvényt mely az alkalmazottak utáni féléves illetékek elengedéséről szól egyes élelemiszergyártó vállalatok számára.
Maszkban, baseball ütővel riogatott egy férfi Nyitrán
A rendőrség tájékoztatása szerint szombaton hajnali fél háromkor egy bohóc maszkot viselő, baseball ütővel felfegyverzett férfi randalírozott Nyitrán.
Több járásban elsőfokú hőségriadót adott ki mára a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet
Több járásban elsőfokú hőségriadót adott ki mára a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet, azaz az SHMÚ, az ország nyugati és déli részén ugyanis a hőmérséklet akár 33 Celsius-fokig is emelkedhet.
Akadálymentesített házakat építtet a megye az ekecsi szociális otthon területén
Befejezés előtt állnak az Ekecs (Okoč) község szociális otthonának területén épülő új, energiatakarékos és akadálymentesített családi házak.
Választás 2023: Egészségkárosult személynek lehet segíteni a szavazásnál
A törvény szerint az a választópolgár, akik egészségi okokból nem tudja maga kitölteni a szavazólapot, vagy nem tud írni-olvasni, segítséget kaphat a szavazólap kitöltésénél.