Otthon

Milyen színvonalúak a határon átnyúló együttműködések?
Rendszerváltozás után egyszerűbb lett az anyaország és a szlovákiai magyarok közötti gazdasági és kulturális kapcsolatok kiépítése.

Csütörtökön áll bíróság elé a Zoch utcai baleset okozója, Dušan Dědeček
A bírósági tárgyalások beosztásából következően június 8-án, csütörtökön áll a Pozsony I. Városi Bíróság szenátusa elé Dušan Dědeček, aki autójával tavaly tragikus balesetet okozott a pozsonyi Zoch utcában.

Több, mint százezres támogatást kap Prágától a tűzkárok sújtotta Selmecbánya
A selmecbányai városvezetés információi szerint magyarországi egyetemek együttműködéséből is közel 20 ezer eurót kaptak eddig a tűzvész kapcsán, míg a miskolci és soproni egyetemeken továbbra is gyűjtések folynak.

Választási együttműködésről állapodott meg a Demokrati és a Jablko
Választási együttműködésre lépett egymással az Eduard Heger vezette, a közelmúltban alakult Demokrati, valamint a Lucia Ďuriš Nicholsonová által ugyancsak nemrégen alapított Jablko - olvasható előbbi pártelnök, a közösségi hálón közzétett bejegyzésében.

317 millió eurót oszt szét zöld beruházásokra a környezetvédelmi minisztérium
317 millió eurót oszt szét 3 nagyvállalat között a környezetvédelmi minisztérium zöldberuházásokra. A három vállalat a kassai U.S Steel, valamint a Danucem és a Wienerberger.

Új közlekedési táblával találkozhatunk a szlovákiai utakon
A Pozsonyi Kerületi Közlekedési Felügyelőség rendőrei a közeljövőben a megelőző intézkedések részeként fokozatosan ideiglenes közlekedési táblákat helyeznek ki Pozsonyban a nagyobb forgalmú kereszteződések előtt.

Diószeg: Felújítja a városháza a Kuffner-kastély melletti parkot
Átalakítja a város parkját a következő hónapokban a Galánta szomszédságában elterülő Diószeg. A város 441 000 euró értékben - mely összeg még nem tartalmazza az áfát - járdákat és színpadot építene, valamint az ott található tavacskát is rendbe tenné.

6,2%-ra csökkent az első negyedévben a munkanélküliségi ráta
A munkanélküliek száma a mintavételes munkaerő-felmérés szerint 2023 első negyedévében 2,9%-kal csökkent 2022 azonos időszakához képest, és elérte a 169 800 főt. Ezzel immár az egymást követő hetedik negyedévben folytatódik a munkanélküliek számának évközi szintű csökkenése - közölte a Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatala június 5-én, hétfőn.

Lezuhant egy kisrepülő Alsóhricsó mellett, a pilóta nem élte túl a balesetet
Június 4-én, vasárnap lezuhant egy kisrepülőgép a Zsolnai járásbeli Alsóhricsó mellett. A pilóta nem élte túl a balesetet - tájékoztatott közösségi oldalán az Air-Transport Europe légimentő szolgálat.

Az emberek nagy része pszichológiai alkalmassági tesztnek vetné alá a politikusokat
A szlovákiaiak 80 százaléka pszichológiai és alkalmassági tesztet írattatna azokkal akik politikusnak állnak és a választásokon indulnak.