Otthon

A parlament házelnöke Szeredre látogatott
Boris Kollár ígéretet tett egy ideiglenes vasúti híd megépítésére-

A Demokrati nem tervezi a pártelnök lecserélését, az összefogás témáját lezárta
A Demokrati nem tervez elnökcserét – közölte a párt azzal a feltevéssel kapcsolatban, hogy esetleg nem Eduard Heger pártelnök lesz a listavezetője a választáson.

A kampányanyagokon fel kell tüntetni a megrendelőt és a készítőt
Az apró kampánytárgyakon szerepelhet csak a párt neve.

Az ukrán diplomácia vezetője elmondta, miért támadták pénteken Kijevre az oroszok
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök Kijev elleni pénteki rakétatámadása azt jelezte az afrikai vezetőknek, hogy a béke keresése helyett továbbra is háborút akar folytatni Ukrajna ellen.

Gröhling hiszi, hogy Ivan Korčok méltó utódja lenne Zuzana Čaputovának
Branislav Gröhling, az SaS alelnöke úgy véli, hogy Ivan Korčok volt külügyminiszter Zuzana Čaputová államfő méltó utódja lenne - fejtette ki a közösségi hálón. Maga Korčok azonban egyelőre nem kíván nyilatkozni a kérdésben.

Helyet kínál a jelöltlistán a Modrínak, a Most-Hídnak és a Demokratinak Simon Zsolt
A Magyar Fórum, az Občianski demokrati Slovenska, a Za regióny, a Rómska koalícia, és a Demokratická strana pártcsoportosulása helyeket ajánl fel a jelöltlistáján a Modrí és a Most-Híd pártoknak - tájékoztatott június 16-án, pénteken Simon Zsolt, a Magyar Fórum vezetője, hozzátéve, hogy a Demokrati egyes képviselőinek is hajlandók helyet szorítani.

Az államfő a jövő hét elején jelenti be, újraindul-e az elnöki tisztségért
Zuzana Čaputová köztársasági elnök a jövő hét elején jelenti be, indul-e újra az államfői tisztségért - tájékoztatott szóvivője, Martin Strižinec.

Pénzügyi Hatóság: Eddig több mint 2 millió euró adó folyt be online
Idén február óta több mint 2,17 millió euró értékben 3 119 online befizetés történt a Pénzügyi Hatóság (FS) portálján keresztül – tájékoztatott június 16-án, pénteken a hatóság szóvivője, Martina Rybanská.

Ismét terítéken az illegális migráció kezelése
Több mint 100 menekültet találtak a medvei határ közelében az elmúlt napokban.

Az ország lakosainak jelentős része nem hisz a bíróságok függetlenségében
Európai uniós színtéren Szlovákia évek óta sereghajtónak számít az igazságszolgáltatásba vetett bizalom terén.