Na hlavný obsah

Otthon

Küszöbön a korábban bejelentett oktatási béremelés
Otthon Audio

Küszöbön a korábban bejelentett oktatási béremelés

A miniszter 2026-ban is folytatná az anyagi kérdések rendezését, a szakszervezet azonban nem elégedett.

A diákoknak meg kell tanulniuk felelősen használni a mesterséges intelligenciát – véli az oktatási miniszter
Otthon

A diákoknak meg kell tanulniuk felelősen használni a mesterséges intelligenciát – véli az oktatási miniszter

Meg kell tanítani a diákokat a mesterséges intelligencia helyes használatára, különben romlik a kritikai gondolkodásuk, önállótlanná válnak és túlságosan függnek a technológiától – jelentette ki Tomáš Drucker oktatási miniszter (Hlas-SD) a TASR-nek adott év végi interjújában.

Nem szándékom kizárni Ján Ferenčákot a Hlasból – állítja a párt elnöke
Otthon

Nem szándékom kizárni Ján Ferenčákot a Hlasból – állítja a párt elnöke

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter és a Hlas párt elnöke szerint a kormánypárt frakciója stabil maradt Ján Ferenčák távozása után is, és nincs szándéka kizárni őt a pártból.

Öt színészt elbocsátottak a Szlovák Nemzeti Színházból
Otthon

Öt színészt elbocsátottak a Szlovák Nemzeti Színházból

Felmondást kapott öt ismert színész és színésznő a Szlovák Nemzeti Színházban. A Denník N információi szerint Roman Poláčikról, Martin Šalacháról, Daniel Žulčákról, Anna Magdaléna Hroboňováról és Táňa Pauhofováról van szó.

A főügyész az Alkotmánybírósághoz fordul a Büntető Törvénykönyv módosításával kapcsolatban
Otthon

A főügyész az Alkotmánybírósághoz fordul a Büntető Törvénykönyv módosításával kapcsolatban

Maroš Žilinka főügyész az Alkotmánybírósághoz fordul a Büntető Törvénykönyv módosítása kapcsán, és indítványt nyújt be a jogszabályok alkotmányosságának vizsgálatára. Erről a közösségi oldalon tájékoztatott.

Gašpar: Számunkra az a fontos, hogy végig kormányozzunk
Otthon

Gašpar: Számunkra az a fontos, hogy végig kormányozzunk

A parlament alelnöke, Tibor Gašpar bízik abban, hogy a jelenlegi koalíció kitölti mandátumát a rendes parlamenti választásokig, bár szerinte ez problémás.

Szlovákiában tilos a petárdák árusítása és használata
Otthon

Szlovákiában tilos a petárdák árusítása és használata

A tátraiak arra kérnek mindenkit, hogy tűzijáték nélkül köszöntsék az újévet

Šaško: jövő év elején jön a kórházak mélyreható auditjának eredménye
Otthon

Šaško: jövő év elején jön a kórházak mélyreható auditjának eredménye

A jövő év elején mutatja be az állami kórházak működését vizsgáló átfogó audit eredményeit Kamil Šaško egészségügyi miniszter (Hlas-SD).

Dekrétumok a fa alá
Otthon Audio

Dekrétumok a fa alá

Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel.

A bankok kegyelmére bízza az állam a jelzáloghiteleseket
Otthon Audio

A bankok kegyelmére bízza az állam a jelzáloghiteleseket

Vége az állami lakáshitel-támogatásnak.

Legolvasottabb a kategóriában