Otthon

Az alkotmánybírósághoz fordult az államfő a hatásköri törvény miatt
Zuzana Čaputová államfő pénteken az Alkotmánybírósághoz fordult a hatásköri törvény miatt.

Hat megyében csökkent a szennyvízben a koronavírus koncentrációja
Az év első naptári hetében Nagyszombat, Trencsén, Zsolna, Nyitra, Eperjes és Kassa megyében csökkent a szennyvízben a koronavírus koncentrációja - tájékoztatott honlapján a szennyvízvizsgálatok eredményéről a Közegészségügyi Hivatal.

Holtan találak két személyt a Szenicei járásban
Holtan találak két személyt, egy 71 éves nőt és egy 73 éves férfit a mentők pénteken a Szenicei járásban található Búrszentmiklós, azaz Borský Mikuláš településen.

Forró és Danko is leadta az elnökválasztási induláshoz szükséges aláírásokat
A Magyar Szövetség elnöke 30 ezer, az SNS vezetője pedig 20 ezer aláírást gyűjtött össze.

Minimum 23 ezer hektárt érintenek a belvizes károk
Az elmúlt hetekben a szántóföldeken összegyűlt és megfagyott víznek igencsak örülhettek a korcsolyázni vágyók, nem úgy gazdák akik mintegy 13 milliós kárt könyvelhetnek el a belvizek miatt.

Csak keveseknek jár majd az állami kamattámogatás
Közel másfél évnyi jelzáloghitel-drágulás után az első szlovák bank csökkentette a hitelek árát.

Érsekújvár is csatlakozott az országos tüntetéssorozathoz
Érsekújvár csatlakozott először a délnyugat szlovákiai városok közül a Speciális Ügyészség megszüntetése elleni országos tüntetéssorozathoz.

Tiltólistára kerül a HHC jelzésű pszichoaktív anyag
Az egészségügyi minisztérium tiltólistára tenné a HHC pszichoaktív anyagot, amelyet a jelenleg bevásárlóközpontokban is szabadon hozzáférhető.

A rendőrséget is többször riasztották fővárosban az erős szél miatt
Csütörtök délután több eset miatt is riasztották a pozsonyi rendőrséget, melyek az erős széllel voltak összefüggésben.

Losonc városa bővíti a hulladékkezelési infrastruktúráját
Losonc városa növelni tudta a városi komposztáló berendezését. Pályázati forrásokból egy új gyűjtő járművet sikerült vásárolni a konyhai hulladék gyűjtésére, valamint egy traktort is a hulladékkal való manipulálásra.