Otthon

Hlas: Az államfő a politikát helyezte az emberek érdekei elé
Zuzana Čaputová államfő a Btk. esetében a politikát helyezte az emberek érdekei elé – reagált a Hlas arra, hogy az államfő aláírta a törvénymódosítást, és az Alkotmánybírósághoz fordul miatta.

Komoly dilemmák elé állította a kormány Zuzana Čaputovát
Bár a lakosok még mindig a Büntető törvénykönyv módosítását emésztgetik, máris megérkezett az újabb nem várt fordulat: a kormány Tibor Gašpar fiát, Pavolt jelöli a titkosszolgálat élére.

Szlovákiában hosszú ideje hiány van orvosszakértőkből
Szlovákiában már régóta hiány van a munkaügyi hivatal számára igazolást kiállító orvosszakértőkből, akiket leterhelnek az adminisztrációs feladatok, és akik ezt a tevékenységet a járóbeteg-szakrendelésük mellett végzik – hívta fel rá a figyelmet Veronika Veslárová, a Progresszív Szlovákia parlamenti képviselője, aki szerint a hiány ezen a téren is várakozásra készteti a betegeket.

Közszolgálati helyett állami médium létrehozását szorgalmazná a koalíciós SNS elnöke
Az RTVS Tanácsa a hét elején hagyta jóvá a Szlovák Rádió és Televízió 2024-es költségvetését és programkoncepcióját. Ez az első büdzsé, amely már az új finanszírozási modell alapján készült, tehát a bevételi oldalon az üzemben tartási díjat felváltotta az állami költségvetésből igényelhető támogatás.

Új tanácsadója van az oktatási miniszternek
Az oktatási tárca kötelékében folytatja Ravasz Ábel, korábbi romaügyi kormánybiztos, akire a következő időszakban Tomáš Drucker (Hlas-SD) iskolaügyi miniszter tanácsadójaként hivatkozunk majd.

Aláírta az államfő a Büntető törvénykönyv módosítását, és az Alkotmánybírósághoz fordul
Aláírta Zuzana Čaputová államfő a sokat bírált Büntető törvénykönyv módosítását. Tette ezt annak ellenére, hogy a módosítással nem ért egyet.

Újra bevezetné a kulturális utalványokat a minisztérium
A kulturális minisztérium szeretné feléleszteni a kulturális utalványok használatát. Ezzel a témával a parlament kulturális bizottsága is foglalkozni fog.

Peter Pellegrini több mint 7 százalékkal nyerné meg az elnökválasztást Ivan Korčok előtt, egy friss felmérés szerint
Amennyiben február elején került volna sor az elnökválasztásra, azt Peter Pellegrini nyerné. Az első körben a Hlas elnökére a választók 39 százaléka szavazna, a második helyen Ivan Korčok végezne, valamivel több mint 37 százalékkal.

Közegészségügyi Hivatal: csak az Alkotmánybíróság ítélheti meg, mi van összhangban az alkotmánnyal
A Közegészségügyi Hivatal szerint csak az Alkotmánybíróságnak van joga megítélni, hogy az általános kötelező érvényű jogszabályok öszhangban vannake-e az ország alkotmányával.

AKO felmérés: Továbbra is a Smer az első, de a PS is erősödik
Továbbra is a Smer a legnépszerűbb politikai párt az országban, de a Progresszív Szlovákia is erősödik, derül ki az AKO felméréséből.