Otthon

Március elején közgyűlést tart a Slovensko mozgalom
Március elején közgyűlést tart a Slovensko mozgalom, megválasztja az elnökség tagjait, valamint az államfőválasztással és az EP-választásra való felkészüléssel foglalkozik - tájékoztatott Michal Šipoš frakcióvezető.

Robert Fico szerint Párizsban tisztán harci hangulat volt, egy szó sem esett a békéről
Robert Fico kormányfő hétfőn az európai vezetők párizsi találkozóján megerősítette a szlovák kormány és koalíciós partnerei álláspontját, miszerint soha nem egyeznek bele abba, hogy szlovák katonákat küldjenek az ukrajnai háborúba.

Miért érzi a miniszterelnök, hogy Ukrajna miatt veszélyben lehet a pozíciója?
Robert Fico hétfőn azzal került a nemzetközi hírportálok címlapjára, hogy elsőként szólt arról, egyes NATO tagállamok katonákat akarnak küldeni Ukrajnába.

Komoly közlekedési változások jönnek Pozsonyban, a Zoch utcai tragédia helyszínén
Sebességkorlátozás vagy trafipax helyett az útsávok szűkítésével akarja megelőzni a főváros a 2022 októberében történt balesethez hasonló tragédiákat.

PS: Fico álságos marketinghúzással próbálja elterelni a figyelmet
Robert Fico kormányfő hazárdjátékot játszik a nyilvánossággal és álságos marketinghúzással próbálja elterelni a figyelmet az itthoni problémákról - jelentette ki tegnap Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia elnöke, a parlament alelnöke.

Remišová: Fico hazudik, és az embereket rémisztgeti a katonák kiküldése kapcsán
Robert Fico hazudik, és az embereket rémisztgeti azzal, hogy esetleg szlovák katonák mennének Ukrajnába kétoldalú megállapodás alapján - jelentette ki Veronika Remišová parlamenti képviselő, a Za ľudí elnöke.

Fico kizárta, hogy szlovák katonák menjenek Ukrajnába
Kétoldalú megállapodás keretében Szlovákia nem fogja felajánlani az együttműködés olyan formáját Ukrajnának, melynek keretében szlovák katonák lépnének Ukrajna területére - jelentette ki Robert Fico kormányfő a kormány hétfői ülését követően.

Korčok: A kormány Szlovákiának árt a konspirációval és szövetségesei támadásával
Ivan Korčok államfőjelölt szerint Szlovákia alapvető külpolitikai érdekeit tapossa meg a kormány, amikor összeesküvés-elméleteket terjeszt és saját szövetségeseit támadja. Korčok hétfői sajtótájékoztatóján ezzel reagált Robert Fico kormányfő Ukrajnával kapcsolatos kijelentéseire.

Szlovákia nem fog katonákat küldeni Ukrajnába – jelentette ki Pellegrini
Peter Pellegrini házelnök támogatta Robert Ficót és a kormányt abban, hogy Szlovákia továbbra se szállítson „halált okozó eszközöket” Ukrajnába. A biztonsági tanács hétfői ülése után Pellegrini elmondta, a humanitárius segítségnyújtás folytatódni fog, mint ahogyan a hadiipari kereskedelmi szerződések is érvényben maradnak.

Ha nem kap több pénzforrást a járóbeteg-ellátás, díjakat vezetnek be – jelentette be a Magánorvosok Társulása
Ha nem lesz több pénzforrás a járóbeteg-ellátásban, áprilistól országosan díjakat vezetnek be az orvosok - jelentette be a Magánorvosok Társulása. A társulás a pénzforrások ágazati elosztására vonatkozó rendeletre hivatkozik, amely szerinte kevés pénzt biztosít a járóbeteg-ellátásra.