Otthon

Befejeződött a tornaljai strandfürdő rekonstrukciója
A 2019 óta a nyilvánosság elől elzárt területet korábban mintegy 40 ezren látogatták a nyári szezonban.

Csaknem 14,3 millió eurót kapnak idén a pártok
A politikai pártok idén közel 14,3 millió eurót kapnak a tavalyi parlamenti választások eredményeiért.

Szlovákia segítségét és az ukránok kitartását méltatta az államfő Kijevben
„Ukrajna nem akar Moszkva vazallusa lenni, hanem szuverén és demokratikus államként, szabadon akar dönteni a jövőjéről” – írta a közösségi oldalán Zuzana Čaputová leköszönő köztársasági elnök, aki tegnap búcsúlátogatást tett Kijevben.

Június 6-ig léphetnek vissza a jelöltek
Június 6-ig léphetnek vissza az EP-választástól a jelöltek, a szavazás június 8-án, szombaton lesz – tájékoztatott a belügyminisztérium sajtóosztálya.

Befejeződött a parlament pénteki ülése
Pénteken befejeződött a kulturális miniszter leváltására összehívott rendkívüli parlamenti ülés.

Ismét Šimkovičová a téma a parlamentben
Az ellenzék szerint Šimkovičová a kijelentéseivel és lépéseivel aránytalanul beavatkozik a kulturális szabadságba.

Szlovákiába menekülnek a hadköteles ukránok
Az idei év első négy hónapjában 338 ukrán férfit vettek őrizetbe a szlovák határőrök.

Minisztériumi együttműködés kellene a fogyatékkal élők megsegítéséhez
A gyermekgondozási támogatás megduplázásával próbálja a munka-, szociális és családügyi kabinet enyhíteni a speciális igényű nevelés mindennapi terheit.

Mennyire problematikus az, hogy Pellegrini még mindig a Hlas elnöke?
Peter Pellegrini egy hónapja nyerte meg az elnökválasztást, és egy hónap múlva iktatják őt be hivatalosan is az elnöki tisztségbe.

Kijevbe utazott az államfő
A háború 2022 februári kitörése óta harmadszor látogatta meg Zuzana Čaputová a szomszédos ország fővárosát.