Otthon
Matúš Šutaj Eštok az SNS és az Rudolf Huliak körüli képviselők közötti megállapodásra szólított fel
A Hlas koalíciós párt mindent megtesz a kormánykoalíció stabilitásáért. Ezt a párt vezetője, Matúš Šutaj Eštok jelentette ki. Rámutatott, hogy az SNS parlamenti klubja körül nem egyszerű a helyzet. Megegyezésre szólított fel az SNS és a pártból kilépett Rudolf Huliak körüli parlamenti képviselők között.
Fico szerint megkapják a kellő parlamenti támogatást a kormányjavaslatok
Megkapják a kellő támogatást és átmennek a kormánypárti javaslatok a parlament következő ülésén - vélekedett pénteki sajtótájékoztatóján Robert Fico (Smer) kormányfő.
Az államfő kiemelt figyelmet fordít a parlament tevékenységére
Peter Pellegrini köztársasági elnök figyelemmel fogja kísérni a parlament decemberi ülésének alakulását, amelyen elmondása szerint a kormánykoalíció 76 képviselővel vesz majd részt.
A belügyminisztérium csaknem 43,5 millió euró értékben kötött szerződést számítógépes szoftverek beszerzésére
A belügyminisztérium központi beszerzés keretében közel 43,5 millió euró értékben kötött szerződést számítógépes szoftverlicencekre. A minisztérium a szerződést hároméves időtartamra kötötte.
Gazdasági szempontból egy nehéz év vár ránk jövőre
Alaposan össze kell húznunk jövőre a nadrágszíjat, és kétszer is meg kell gondolnunk, mire kötjük a pénzünket.
Üdvözli a tartalékalap forrásai felhasználásának lehetőségét a ZMOS
A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása, a ZMOS üdvözli a törvénymódosító javaslatot, amely 2025 végéig lehetővé teszi a tartalékalap forrásainak felhasználását a hétköznapi költségvetési kiadások fedezésére.
Az ellenzék bírálja a védelmi tárca repülőgép-vásárlási tervét
A Slovensko mozgalom szerint előre megegyezett bizniszről van szó. Azt is bírálják, hogy a vásárlás a stratégiai beruházások alá tartozna.
A környezetvédelmi miniszter tanácsadója lett Gyimesi György
A Magyar Szövetség vezetésének nem sikerült az, ami a csicseri alapszervezet tagjának igen: a Fico-kormány három miniszterével is tárgyalt, sőt, mostantól egyikük tanácsadójaként dolgozik a korábbi parlamenti képviselő-
Januári tömeges felmondásukat helyezték kilátásba a Szlovák Nemzeti Galéria munkatársai
A Szlovák Nemzeti Galéria 177 munkatársa kapcsolódott be a galéria védelmét szolgáló felhívásba.
December 5-ig kell benyújtania javaslatait az egészségügyi tárcához az nővéri és szülészasszisztensi szakszervezetnek
Peter Čvapek, az Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Osztályának igazgatója levélben szólította fel az Egészségügyi Nővérek és Szülészasszisztensek Szakszervezetét, hogy dolgozza ki a nővérek és szülészasszisztensek helyzetének javítására irányuló javaslatait.