Otthon
Pellegrini: Választás jöhet, ha nem rendezi sorait a Hlas és az SNS frakciója
Ahogy Robert Fico (Smer) kormányfő is jelezte, az előrehozott választás lehetősége is felmerül, ha rövid időn belül nem rendezi sorait a Hlas és az SNS frakciója – jelentette ki hétfőn Peter Pellegrini államfő. Leszögezte, hogy ő nem vesz részt a kormánykoalíció destabilizálásában.
24 járásban újra nyitottak a kataszteri hivatalok
Egyelőre a járásokan belül nyújtanak szolgáltatást.
Az ellenzék kritizálja a parlamenti delegáció moszkvai útját
A parlament ellenzéki tagjai bírálták a szlovák képviselők küldöttségének moszkvai útját. Véleményük szerint ez rossz hírét kelti Szlovákiának, és attól tartanak, hogy megváltozik Szlovákia külpolitikai irányultsága.
Peter Pellegrini első alkalommal látta vendégül hagyományos ebéden a korábbi államfőket
Peter Pellegrini köztársasági elnök első hagyományos ebédjére Rudolf Schuster, Ivan Gašparovič, Andrej Kiska és Zuzana Čaputová volt államfőkkel hétfőn került sor az elnöki palotában.
Milyen gyakorlati fennakadásokat okozott a kataszter elleni kibertámadás?
Megbénult Szlovákia ingatlan-nyilvántartási rendszere, ami nemcsak azt eredményezte, hogy a kataszteri térképek nem hozzáférhetőek, hanem leállt az ingatlanfedezetű lakossági hitelek folyósítása is.
Milyen változásokat hozhat a tanügyi reform?
Az iskolai hálózat optimalizálása van az oktatásügyi tárca prioritásai között.
Moszkva ölelésébe „menekül” a kormány
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel.
Több járásban is kinyitnak a kataszteri hivatalok
Robert Kaliňák Michal Šimečkával való vitájában is elmondta, hogy fokozatosan újra indulhatnak a hivatalok hétfőtől.
Pellegrini szerint a kormány nem kommunikál jól az állampolgárokkal
Peter Pellegrini köztársasági elnök bírálja a kormányt amiatt, hogy az általa elfogadott javaslatokról és intézkedésekről nem megfelelően kommunikál az állampolgárokkal.
Robert Fico megerősítette, hogy Vietnámban volt
A kormányfő azt állítja, hogy a vietnámi fél meghívására egy ottani szállodában járt, és egy informális találkozón vett részt.