Otthon

A külföldön élő szlovákok komoly potenciált jelentenek az ország számára, véli az államfő
A külföldön élő szlovákok komoly potenciált jelentenek az ország számára, ezt a szlovák kormánynak és az egész társadalomnak tudatosítania kellene – jelentette ki Peter Pellegrini államfő a Szlovákia és a külföldön élő szlovákok 2024 elnevezésű konferencia részvevőinek küldött videóüzenetében.

A nővérkamara üdvözli Šaško béremelési ajánlatát, de törvénymódosítást sürget
A kamara szerint az összes egészségügyi dolgozó bérét egyformán kell emelni.

A külügyminiszter úgy véli, az ENSZ nélkülözhetetlen a nemzetközi párbeszédhez és az emberi jogok védelméhez
Juraj Blanár a szervezet csütörtöki világnapján beszélt az ENSZ fontosságáról.

A vállalkozói szférának is meg kell bírkóznia a minimálbér emelésével
A parlamenti jóváhagyta a minimálbér emelését.

Babiš esete is mutatja, hogy társadalmunk nem tud szembenézni kommunista múltjával
A szlovák belügyminisztérium peren kívüli egyezséget kötött Andrej Babissal a szlovák származású cseh politikussal, akit állítása szerint indokolatlanul evidálnak a kommunista rendszer ügynökei között.

Huliakék kilépésével Andrej Danko pártja is sokat veszít
Huliak körénék kilépésével az SNS-nek a Smer dobott mentőövet, hogy továbbra is életképes legyen a frakció.

Šaško a héten tárgyal az orvos szakszervezettel
Az egészségügyi miniszter bízik a megegyezésben.

Berlinbe utazott csütörtökön a köztársasági elnök
Berlinbe utazott csütörtökön reggel Peter Pellegrini köztársasági elnök.

A nemzeti himnusz kiigazítását készíti elő a kulturális minisztérium
A nemzeti himnusz kiigazítását készíti elő a kulturális minisztérium a Szlovák Filharmonikusokkal együttműködve. 32 év után készül új feldolgozás, az eredeti szöveg és a dallam változatlan marad.

A kormányfő támogatja Kotlárt
A kormány tárgyalni fog a jelentéséről.