Otthon

A civil szervezetek felszólították az államfőt, vétózza meg az információszabadságról szóló törvény módosítását
A civil szervezetek szerint a módosítás alkotmányellenes elemeket vezet be, jelentősen korlátozza az állampolgárok információhoz való jogát, és nagyobb teret ad az állami hivatalnokok önkényes döntéseinek - közölte Patrik Kimijan, a Via Iuris képviselője.

Az elnöki hivatal megszüntette Andrej Kiska életjáradékának folyósítását
A volt államfőt jogerősen ítélték el szándékos adócsalásért.

Marek Mikle lett a Greenpeace Slovakia új igazgatója
Marek Mikle lett a Greenpeace Slovakia új igazgatója. A kommunikációs szakértő és vezető menedzser a magánszektorból érkezett a szervezethez.

A köztársasági elnök aláírta az egészségügyi dolgozók fizetéséről szóló törvény módosítását
Az ápolók és mentősök fizetése évente 9,7 százalékkal nő.

Ha még mindig nyári gumikkal közlekedik, ideje váltani
A hőmérséklet csökkenésével itt az ideje a sofőröknek arra, hogy téli gumit feltegyék a járműveikre.

Az országos rendőrfőnök is megszólalt a rendőri erőszakkal kapcsolatban
Több kérdés is felmerül a kassai rendőri brutalitással kapcsolatban, amely során életét vesztette egy 48 éves férfi. Ľubomír Solák országos rendőrfőkapitány is megszólalt az ügyben.

Uniós átlag felett vagyunk az informatika készségekben, de van még hova fejlődni
Az oktatási miniszter kiemelte, hogy a kedvező eredmények ellenére még van lemaradás a csehektől és a finnektől.

Danko nem hajlandó tárgyalni Huliakékkal
Andrej Danko, az SNS elnöke nem hajlandó tárgyalni Rudolf Huliakkal és a körülötte csoportosuló képviselőkkel. A koalíciós partnerek, köztük Robert Fico (Smer) miniszterelnök is egyértelművé tették Danko számára, hogy az SNS-en belüli viták rendezése az SNS feladata.

Amnesty International: A kassai eset a rendőri hatalommal való visszaélés bizonyítéka
Felháborodását és szomorúságát fejezte ki az Amnesty International (AI) Szlovákia a kassai rendőri fellépés miatt. A szervezet szerint ez a haláleset a rendőri hatalommal való visszaélés tragikus bizonyítéka, és a rendőrség rendszerszintű megreformálására van szükség.

Előzetes letartóztatásba helyezték az emberöléssel gyanúsított rendőrt
Előzetes letartóztatásba helyezték az emberöléssel gyanúsított kassai rendőrt. Az ügyész indítványáról szerdán döntött a Kassai Városi Bíróság.