Otthon
A koalíciós tanács ülésén ismerteti a párttörvény módosítását a belügyminiszter
Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter a koalíciós tanács következő ülésén ismerteti a párttörvény módosítását, melynek elmondása szerint a politikai paletta stabilizálása a célja.
Gyermekorvos: a szülők gyakran saját maguk megnyugtatása miatt kérnek antibiotikumot a gyereknek
Az állami Általános Egészségbiztosító jelentéséből kiderül, hogy az orvosok a kelleténél gyakrabban írnak fel antibiotikumokat.
Gyermekpszichológus: a kötelező óvoda 4 éves kortól önmagában még nem készíti fel a gyermeket az iskolára
Az oktatásügyi miniszter úgy véli, hogy a kötelező óvodalátogatás jelentőségen segíti a nyelvi készségek és az érzelmi intelligencia fejlődését.
A Garammenti régió és az új állami kórház is szerepel a kormány kihelyezett ülésének programján
A kormány szerdai kihelyezett ülésének helyszíne a Zsarnócai járásban található Kisülés, azaz Malá Lehota. A 87. kabinetülés első napirendi pontja a Selmecbányai és a Zsarnócai járás társadalmi-gazdasági helyzetének és egyes problémáinak elemzése, valamint a szociális és gazdasági területek fejlesztésére irányuló javaslatok.
Közös május 9-ki kijevi látogatást javasol az ellenzéknek a Slovensko mozgalom
A Slovensko mozgalom közös kijevi látogatást javasol az ellenzéknek május 9-én, hogy megmutassák, a háború áldozatainak oldalán állnak.
Elutasította az alkotmánybíróság a Čurilla-ügy egyik érintettjének panaszát
Az Alkotmánybíróság hétfőn elutasította a Čurilla-csoport egyik nyomozójának a legfelsőbb bíróság határozata ellen benyújtott alkotmányjogi panaszát – tájékoztatott a közösségi hálón Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter.
Balogh Csaba magyar nagykövettel találkozott a szlovák házelnök
Richard Raši házelnök (Hlas-SD) kedden hivatalában fogadta Balogh Csabát, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott szlovákiai nagykövetét. A felek megerősítették elkötelezettségüket a jószomszédi viszonyok további erősítése mellett.
Az SaS szerint Robert Fico nem törődik a nemzeti érdekekkel és a magyar kormányfővel aláássa az uniós egységet
Robert Fico miniszterelnök és Orbán Viktor magyar kormányfő közösen ássák alá az EU egységét - véli Juraj Krúpa SaS-es képviselő. A miniszterelnököt azért is bírálja, mert nem nemzeti érdekekről beszél.
Tomáš Szalay szerint nem elég transzparens az új kórház finanszírozása
Az ellenzéki politikus kétli, hogy a kórház öt múlva felépül.
A Pozsonyszőlősön épülő új állami kórház építési terve is terítéken a szerdai kormányülésen
Pozsonyszőlősön (Vajnory), a védelmi minisztérium tulajdonában levő területen épül meg az új állami kórház, a Milan Rastislav Štefánik Állami Kórház, az uniós helyreállítási tervből elkülönített 200 millió eurós támogatásból.