Otthon
Harabin kitüntetést kapott Oroszországtól
Štefan Harabin bejelentette, hogy kitüntetést kapott Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől a béke és a nemzetközi jog elveinek erősítéséért. A Fjodor Martens-emlékérmet a szlovákiai orosz nagykövettől, Szergej Andrejevtől vette át.
Szlovák kormány: készül az új uniós partnerségi terv, több gazdasági és sportügy is napirenden
A kabinet az EU-források 2028–2034-es felhasználásáról, a BIONT tőkeszerkezetének módosításáról, a Nemzeti Futballstadion jogi helyzetéről és a járvány alatti forráskezelés vizsgálatáról tárgyal
Elutasították a vádemelést Ján Č. és társai ügyében
A pozsonyi Városi Bíróság elutasította a Ján Č. és társai ellen benyújtott vádiratot.
Elhunyt Otto Šimko, a holokauszt túlélője és nemzeti hős
101 éves korában hunyt el a Szlovák Nemzeti Felkelés résztvevője.
Szlovák parlament rendkívüli ülést hív össze a korrupció elleni eljárások helyzetéről
Az ellenzék határozat elfogadását és a legfőbb ügyész felszólalását sürgeti a plenáris ülésen
Ellenzék: Szégyen a Migaľról szóló szavazás, sajátjai sem álltak ki mellette
Az ellenzék szerint a koalíció megosztottságát jelzi, hogy Migaľ leváltását saját frakciói sem támogatták nyíltan.
Idén a vártnál több pénzből gazdálkodhatnak az önkormányzatok
A szlovákiai háztartások a bevételeiket tekintve tavaly történelmi évet zártak, ebből pedig automatikusan következik, hogy a jövedelemadóból is nagyobb összeg folyt be a tervezettnél.
Az elnök vasárnap találkozik Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel
A kétoldalú kapcsolatok és nemzetközi kérdések állnak a vasárnapi megbeszélés középpontjában.
A februári fizetések mutatják meg igazán, ki mennyi pénz veszít a konszolidáció miatt
Hogyan hidalhatják át a háztartások ezt a bevételkiesést?
Rendszerhiba miatt szünetel a vasúti jegyek online eladása
A ZSSK szerint az átmeneti kiesés idején az állomásokon és a vonatokon felár nélkül válthatók jegyek.