Otthon
Emlékművet kap Eperjesen Ján Kuciak és Martina Kušnírová
Emlékművet kap Eperjesen Ján Kuciak és Martina Kušnírová. Az alkotás címe Az elmaradt lakodalom emlékhelye - tájékoztaott a város szóvivője, Michal Hudák.
Az SaS szerint a miniszterelnök megtorpedózza a közös európai megoldásokat és orosz érdekeket szolgál
Az ellenzéki SaS bírálja Robert Fico miniszterelnök az Európai Tanács csúcsán tanúsított álláspontját, ahol Szlovákia Magyarországgal együtt elutasította az Oroszország elleni 18. szankciócsomagot, és ismét felszólalt Ukrajna katonai támogatása ellen.
A kormánynak valódi diplomáciát kell folytatnia a gázszállítással kapcsolatos uniós javaslat megváltoztatása érdekében – mondta Ivan Korčok
Ha érvényre akarja juttatni az orosz gázimport 2028 januárjától történő leállítására vonatkozó uniós javaslatban szereplő prioritásait, akkor a kormánynak valódi diplomáciát kell folytatnia - mondta Ivan Korčok volt külügyminiszter, az ellenzéki PS elnökségi tagja sajtótájékoztatón.
Eddig több tucatnyian jelentkeztek a Nemzetvédelmi Erőkhöz, a kiképzés júliusban kezdődik
Eddig több mint félszázan jelentkeztek a Nemzetvédelmi Erőkhöz. Az első kiképzés július 10-én kezdődhet - jelentete be sajtótájékoztatón Robert Kaliňák védelmi miniszter (Smer-SD).
Kiosztották a bizonyítványokat – a tanév végének egyet kell jelentenie a nagy dicséretekkel és a szigorú dorgálásokkal?
Több mint 741 ezer diák vette át pénteken az év végi bizonyítványát, ebből 519 ezren az alapiskolákban és 222 ezren a középiskolákban.
Vámháború előtti csend, egyre gyengébben muzsikál a Szlovák gazdaság
A Szlovák Nemzeti Bank szakemberei már a tavaszi gazdasági előrejelzés bemutatásakor sem volt túl optimisták.
Az SNS nem ért egyet azzal, hogy a kormányfő támogatta Ukrajna EU-csatlakozását
Az SNS élesen bírálta Robert Fico miniszterelnököt, amiért a brüsszeli EU-csúcson támogatta Ukrajna uniós csatlakozását. Szerintük Fico ellentétesen cselekedett a koalíciós elvárásokkal. Az SNS Ukrajnát biztonsági kockázatnak tartja – részben a háborús helyzete, részben pedig amiatt, mert szerintük az ország átadta ásványkincseit az Egyesült Államoknak.
Peter Kotlárt azonnal el kell távolítani – jelentette ki a PS
A Progresszív Szlovákia felszólította a Hlas minisztereit, hogy kezdeményezzék Peter Kotlár kormánybiztos leváltását. Kotlár feladata az volt, hogy június végéig jelentést készítsen a COVID-19 járvány kezeléséről – ezt azonban eddig nem teljesítette.
Nem államosítják a magán- és egyházi iskolákat
Az oktatási minisztérium határozottan visszautasítja azokat az állításokat, miszerint a nem állami – vagyis a magán- és egyházi – iskolákat államosítani szeretnék.
A kormány javaslatai ellehetetlenítik az egyházi iskolákat – állítja Ján Horecký
Ján Horecký, a KDH parlamenti képviselője szerint az oktatási minisztérium új törvénytervezetei súlyosan veszélyeztetik az egyházi iskolák működését.