Otthon
Számos jelentős találkozót tart 2026-ban az államfő
Szlovákia májusban a Slavkovi Hármak államfői találkozójának, míg az év második felében, Trencsénben, a Visegrádi Négyek elnöki csúcsának ad otthont.
Összesen 435 kiszállása volt a tűzoltónak az év hatodik hetében
A múlt héten 435 helyszínre vonultak ki a tűzoltók - tájékoztatott a közösségi hálón a tűzoltóság.
Nagyszombat megye 22 oktatási intézménye volt zárva Pozsony megyében megyében 64 százalékkal emelkedett az influenzás megbetegedések száma
Az év 6. hetében 19 óvodában és 3 alapiskolában szünetelt a tanítás az influenzajárvány miatt Nagyszombat megyében.
Gázrobbanás történt egy tornaljai lakóházban, négyen megsérültek
Gázrobbanás történt, majd tűz ütött ki szerdán egy tornaljai lakóházban - tájékoztatott közösségi oldalán a Besztercebányai Kerületi Rendőr-főkapitányság.
A 2024 évi országjelentés vitájával zárta szerdai ülésnapját a törvényhozás
A 46. ülés tizedik tárgyalási napjának végén a Ladislav Kamenický pénzügyminiszter által előterjesztett, a Szlovák Köztársaság 2024. évi összefoglaló éves jelentésével foglalkozott a parlament.
Felfüggesztette az Alkotmánybíróság a vezeklő tanúkra vonatkozó módosítás hatályát
Az Alkotmánybíróság felfüggesztette a Büntetőeljárási törvény módosítása hatályának egy részét.
Megszűnik a teletext
A Szlovák Televízió és Rádió március 1-jével végleg leállítja teletext szolgáltatását, mivel a technológia elavulttá vált, és az alacsony kihasználtság mellett a fenntartása már nem gazdaságos.
2022-ben nyolc MiG-29-es vadászgép volt bevethető állapotban
A repülési nyilvántartások szerint 2022-ben nyolc MiG-29-es vadászgép volt bevethető állapotban Szlovákiában.
Drucker: Semmi lényegeset nem tudtunk meg Kotlártól a kormányülésen
Peter Kotlár új dokumentumokat mutatott be a kormány előtt.
Richard Takáč földművelésügyi miniszter bejelentette, hogy a Vidékfejlesztési Program forrásainak 99,3 százalékát sikerült lehívni 2025 végéig
Szlovákia a Vidékfejlesztési Program forrásainak több mint 99 százalékát lehívta, jelentős felzárkózást elérve az EU-ban.