Otthon
A kormány nem foglalkozik az ellenzék által beterjesztett javaslattal, amely kötelezné a kabinetet az Oroszország elleni szankciók támogatására
A kormány nem foglalkozik az ellenzék által beterjesztett javaslattal, amely kötelezné a kabinetet az Oroszország elleni szankciók támogatására – jelentette ki Robert Fico miniszterelnök a szombati sajtótájékoztatóján.
A Szlovák Vasúttársaság több mint 3000 vasúti igazolványt adott ki rendőrök számára
A Szlovák Vasúttársaság több mint 3000 vasúti igazolványt adott ki a rendőrök számára – közölte a rendőrség szóvivője, Roman Hájek.
Ebben az évben eddig 51 törvényt fogadott el a szlovák parlament
Ebben az évben eddig 51 törvényt fogadott el a szlovák parlament, ebből 13-at gyorsított jogalkotási eljárásban.
Kullancscsípés után is lehet vért adni, de be kell tartani a várakozási időt
Kullancscsípés után is lehet vért adni. Be kell azonban tartani az egy hónapos várakozási időt, mely során meg kell figyelni, jelentkeznek-e esetleges fertőzés tünetei – tájékoztatott a Nemzeti Transzfúziós Szolgálat a közösségi hálón.
Besztercebánya megyében több mint 900 sofőrt ellenőriztek a rendőrök
Július 4-én egy országos megelőző akció keretében a rendőrök több mint 900 sofőrt ellenőriztek Besztercebánya megyében.
Marcinková szerint a kormány köteles támogatni az oroszellenes szankciókat
Az ellenzék benyújtott a parlamentbe egy határozati javaslatot az Európai Unió oroszellenes szankcióiról. Vladimíra Marcinková, az SaS képviselője szerint a határozat kötelezi a kormányt, hogy támogassa az oroszellenes szankciókat, még ha nem is volt megvitatva.
Keresi a rendőrség a csődbe ment Happy Travel utazási iroda ügyfeleit
Keresi a nyitrai rendőrség a csődbement Happy Travel utazási iroda ügyfeleit. A károsultak bejelentéseiket a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályára címezhetik a Piesková 32 címre.
Októberben emelt összegű családi pótlékot kapnak a kiselsősök szülei
Idén is emelt összegű, 170 euró családi pótlékot kapnak azoknak a gyerekeknek a szülei, akik szeptemberben kezdenek alapiskolába járni. Az összeget a munka- szociális és családügyi hivatalok fizetik ki októberben – tájékoztatott a Munka-, Szociális és Családügyi Központ.
Törvénytervezetet nyújt be a „fejesek” ellen a Slovensko és a Za ľudí
Törvénytervezetet nyújt be a „fejesek” ellen, vagyis a politikai előjogok korlátozása érdekében a Slovensko és a Za ľudí. Korlátoznák például, hogy a minisztereket és állami hivatalnokokat szállító autók mikor használhatnak megkülönböztetett fényjelzés, megszabnák az államtitkárok számát, átláthatóbbá tennék a kormánygépek használatát
Továbbra is 34 helyen van érvényben rendkívüli helyzet az időjárás miatt
Szlovákiában a hét eleje óta tartó kedvezőtlen időjárás miatt 34 helyen hirdettek ki rendkívüli helyzetet. Erről Michal Kaliňák, a belügyminisztérium államtitkára tájékoztatott pénteki gelnicai sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a költségek megtérítésének határidejét is meghosszabbították július 23-ig. Mind a humanitárius segélyt, mind a polgári védelmi törvény szerinti támogatást aktiválták.