Otthon
SaS: A belügyminiszter közpénzből finanszírozza saját imázsépítését
Az ellenzéki SaS azzal vádolja Matúš Šutaj Eštok belügyminisztert (Hlas-SD), hogy közpénzből próbálja javítani saját közéleti megítélését. A párt szerint a minisztérium két promóciós célú közbeszerzést indított összesen mintegy másfél millió euró értékben.
Szlovákia öregszik – a megoldás a koralapú menedzsment lehet
Szlovákia lakossága folyamatosan öregszik, és ezt már a munkaerőpiac is érzi – figyelmeztetett a Szakszervezetek Szövetsége.
Komoly helyhiánnyal küzd a Főügyészség
Komoly helyhiánnyal küzd a szlovák Főügyészség – derül ki a 2024-es éves jelentésükből.
A LOZ kérte az államfőt, személyen felügyelje a mentőszolgálati pályázat menetét
Az Orvosszakszervezet (LOZ) felszólította Peter Pellegrini államfőt, hogy személyesen felügyelje a mentőszolgálati engedélyek közbeszerzését, amelynek értéke meghaladja a kétmilliárd eurót.
Mit nyújt a gyerekeknek a füleki műszaki óvoda?
Több műszaki óvoda működik, céljuk a gyerekek kézügyességének fejlesztése.
Egyre több a sárgaságos megbetegedés, a szakemberek szerint fontos a kézhigiénia
A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) egyre több sárgaságos megbetegedést regisztrál az országban.
KDH: Az új atomerőmű gondolatát nem utasítjuk el, de aggályos a beruházás háttere
A KDH nem zárkózik el egy új atomerőmű megépítésétől Jaslovské Bohunice térségében, de hangsúlyozza: a beruházásnak pénzügyileg fenntarthatónak és átláthatónak kell lennie.
Munkacsoport alakul a választási jogszabályok kapcsán – jelentette ki a Smer
Munkacsoport alakul a választási jogszabályok kapcsán – jelentette ki a TASR-nek a Smer reagálva Richard Raši házelnök (Hlas-SD) szavaira az egy országos választókerület kapcsán.
Tilos fürödni a Magas-Tátra-i tengerszemekben
Tilos fürödni a Magas-Tátra-i tengerszemekben, a szabálysértőket 300 euróra bírságolhatják a helyszínen, közigazgatási eljárás során azonban az összeg akár 3000 euróra emelkedhet – tájékoztatott Nina Obžutová, a Tátrai Nemzeti Park kommunikációs munkatársa.
Matovič: A Westinghouse atomerőmű évi félmilliárdos veszteséget termel majd
A Szlovákiában tervezett új atomerőmű, amelyet az amerikai Westinghouse vállalat építene, évente 500 millió eurós veszteséget okozna a szlovák gazdaságnak – jelentette ki Igor Matovič.