Otthon
Az oktatási intézmények nem feltétlenül rajonganak a rövidített karanténért
Továbbra is nehéz a helyzet az oktatási intézményekben.
A komáromi kórházban már készülnek az omikron-hullámra
A komáromi kórház a járványhelyzet átmeneti javulása után már intenzíven készül az omikron variáns elterjedésére.
Nagy ütemben nőtt a Covid-19-el megfertőzödött diákok száma Kassán
Jelenleg minden negyedik alapiskolás diák karanténban van a kelet-szlovákiai városban.
Oroszország követeléseinek egy része olyan, amit Szlovákia nem fogadhat el
„Az Oroszországi Föderáció néhány, az ukrán helyzettel kapcsolatos követelését Szlovákia nem fogadhatja el” – jelentette ki Ivan Korčok külügyminiszter a Szlovák Köztársaság Biztonsági Tanácsának tegnapi ülése után.
Rövid ideig tartó, de erős lesz az új vírus variáns okozta hullám
Az egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy rengeteg ágazatot fog érinteni az új hullám.
Zuzana Čaputová úgy véli, mindent el kell követni, hogy a kelet-ukrajnai helyzet ne eszkalálódjon
„Szlovákiának minden lehetséges forgatókönyvre fel kell készülnie” – jelentette ki Zuzana Čaputová köztársasági elnök az ukrajnai helyzettel összefüggésben.
Pénzszűkében az önkormányzatok
A magas energiaárak okoznak gondot az önkormányzatoknak, és a gazdasági tárca szerint őszre elfogy a pénzük. A koalíció keresi a helyzetre a megoldást.
A köztársasági elnök szerint a népszámlálás eredményeit a nemzeti kisebbségek javára kell értelmezni
A kisebbségek képviselői aggódnak, mert még mindig nem tudják, hogy miképp fogják interpretálni a nemzetiségre vonatkozó adatokat.
A Szövetség a déli régiók fejletlen szennyvízgazdálkodási-infrastruktúrára hívja fel a figyelmet
A hiányzó csatornaművek és szennyvíztisztító-állomások finanszírozásárára 2027-ig igényelhet uniós forrásokat Szlovákia.
Őszi önkormányzati választásokon újra megméretteti magát Matúš Vallo Pozsony főpolgármesteri címéért
Egyelőre nincs rajta kívül más jelölt a fővárosban a pozícióért.