Otthon
A három fő közjogi méltóság kedden megbeszélést tartott
Az ukrajnai válság és annak Szlovákiára való hatásai volt a fő téma az elnöki palotában.
A kormányfő a demokrácia jelentőségét hangsúlyozta
Heger szerint az ország demokratikus berendezkedését veszélyeztetik a dezinformációk és a szélsőségesek támadásai.
Keddtől új COVID-19 elleni vakcinára van lehetőség regisztrálni
60 oltóhelyen lesz elérhető a Novavax vakcinája, amiből Szlovákia 600 000 adagot rendelt be.
Nem lesz népszavazás a választási ciklus lerövidítéséről
Elutasította a parlament a Sme rodina egyik képviselő által benyújtott javaslatot.
Ki köti majd be a vizet és ki rakja majd a falat a jövőben?
Egyre jelentősebb a jelentkező hiány a kőműves és a szobafestő szakokon és ez már a munkapiacon is komoly gondokat okoz.
Az államfő aggodalmát fejezte ki a hazai külpolitika támogatottságával kapcsolatban
Szlovákia európai és külpolitikájának 20. értékelő konferenciáján beszélt erről Zuzana Čaputová.
18 896 regisztrált beteg és 18 halott a hétfői nap mérlege
2400 kórházi ellátásban részesülő koronavírus fertőzött 71 százaléka nem kapott oltást, vagy csak egy adagot vett fel.
A belügyminiszter kategorikusan elutasítja Fico vádjait
Mikulec azt állítja, hogy nem avatkozott bele a nyomozók hatáskörébe, amivel a Smer-SD megvádolta.
Változott az OP+ kategória kritériuma
Már azok is ebbe a kategóriába tartoznak, akik átestek a betegségen és rendelkeznek negatív teszteredménnyel.
Borús égbolt jellemzi a keddi napot, helyenként csökkenő felhőzettel
Az ország nyugat részégn a nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul.