Otthon
Ismét jelenléti oktatásra kapcsolnak az óvodákban és az alap- és középiskolákban
Ma országszerte megnyitják kapuikat az oktatási intézmények.
A rendőrség már vizsgálja a 11 éves lányt bántalmazó fiatalok esetét
Január 2-án Annamajor községben egy csapat fiatal az egykori szövetkezethez csalt egy 11 éves lányt, akit ezt követően erőszakkal leitattak, bántalmaztak és levetkőztettek. Az esetről több fotót és videót is készítettek, amelyeket aztán feltöltöttek a közösségi hálóra. Az ügy kapcsán ismét előtérbe került, hogy jóval szigorúbban kellene fellépni a fiatalok egymás közötti zaklatása ellen.
Ingadozik a második nyugdíjpillér
Bár a második pillérbe tartozó indexalapok tavaly legalább 24 százalékot hoztak a konyhára, a megtakarítók többsége ebből nem érez meg semmit.
Repedések a szlovákiai magyar egységben?
Először a platformok kérdése került terítékre a Szövetségen belül. Most Jakab Elemér, a HÍD platform tagjának a párt Országos Tanácsába történt jelölése miatt lett feszült a hangulat.
Féláron vesz rendszámtáblákat a belügy
Az eddiginél jóval olcsóbban, közel féláron vásárol új rendszámtáblákat a belügyminisztérium.
A Főügyészségnek nem tetszik az USA-Szlovákia paktum
Véget ért a tárcaközi egyeztetés az Ivan Korčok külügyminiszter és Jaroslav Naď védelmi miniszter által előterjesztett amerikai-szlovák védelmi megállapodásról szóló javaslat kapcsán. A véleményezési eljárás keretében összesen 70 észrevétel érkezett, amelyek közel fele a Főügyészségtől származik. A védelmi minisztérium azt ígéri, az észrevételeket a szokásos módon kezelik majd.
Atomklub az atomháború ellen
Öt nagyhatalom az atomháború elkerüléséről, megakadályozásáról adott ki nyilatkozatot.
Hogyan élték meg az elmúlt két évet az önkormányzatok?
Beszélgetés Kovács Gyulával, Alsólánc MKP által jelölt polgármesterével.
Mostantól visszaválthatók a PET-palackok Szlovákiában
Az év elejétől a PET-palackok mellett az alumínium italos dobozok is visszaválthatók.
Jövő héttől újranyitnak az iskolák és az óvodák
Branislav Gröhling oktatási miniszter a javuló járványhelyzettel indokolta az iskolák jövő hétfői megnyitását.