Otthon
Raktártűz ütött ki Érsekújvár mellett
A becsült kár értéke 200 ezer euró.
Szlovák-cseh miniszterelnöki találkozó Pozsonyban
Az új cseh miniszterelnök első útja Szlovákiába vezet.
Elemzők szerint hamarosan visszatérhet a gázválság Európába
Továbbra is a megszokottnál kevesebb gáz érkezik Oroszországból.
Három lengyel hegymászó vesztette életét a Magas-Tátrában
A mobiltelefonjuk koordinátai alapján sikerült megtalálni a holttesteket.
Korlátozott számban közlekednek a vonatok Nyugat-Szlovákiában
A mozdonyvezetők hiánya miatt töröltek számos járatot több főváros közeli vasútvonalon
Prioritást élvez a pedagógusok bérének a növelése
Az oktatásügyi miniszter szerint a tanárok voltak az egészségügyi dolgozók után azok akik leginkább megérezték a koronavírus hatását
Pszichológusokból álló válságstáb segít az annamajori diákoknak
A szakértő szerint a média szerepe a történetben leginkább a prevenció.
Évet értékelt a Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara
A Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara 2021-es tevékenységét is nagyban befolyásolta a világjárvány - jelentette ki Peter Mihók, a kamara elnöke a mai sajtótájékoztatóján, mely során a tavalyi év történéseit értékelte. Mihók szerint 2022 sem lesz egy könnyű év
Pszichológusokból álló válságstáb érkezett az annamajori iskolába
Pszichológusokból álló válságstáb kezdte meg a munkát ma az annamajori iskolában, ahol bántalmaztak egy 11 éves kislányt. A szakemberek először a pedagógusokkal egyeztetnek a történtek kapcsán, majd minden osztállyal elbeszélgetnek - tájékoztatott Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter
Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
Tovább fokozódik a Szövetségen belüli feszültség.