Na hlavný obsah

Otthon

Az államfő szerint nem helyénvaló Fico és Kaliňák meggyanúsításának politikai jellegű kommentálása
Otthon

Az államfő szerint nem helyénvaló Fico és Kaliňák meggyanúsításának politikai jellegű kommentálása

Zuzana Čaputová államfő tiszteletben tartja a bűnüldöző szervek eljárását. Ezt a Robert Fico volt kormányfő és Smer-elnök, illetve Robert Kaliňák volt belügyminiszter ellen indított eljárás kapcsán közölte.

Csütörtöktől megszűnik az általános beltéri maszkviselés
Otthon

Csütörtöktől megszűnik az általános beltéri maszkviselés

Változnak a karanténra vonatkozó szabályok is.

Heger: Hiszem, hogy bizonyítékokon alapul Fico és Kaliňák meggyanúsítása
Otthon

Heger: Hiszem, hogy bizonyítékokon alapul Fico és Kaliňák meggyanúsítása

A miniszterelnök kijelentette, hogy a bűnüldöző hatóságok önálló döntése, hogy meggyanúsították a Smer két tagját.

Olaszországba utazott Zuzana Čaputová
Otthon

Olaszországba utazott Zuzana Čaputová

Az államfő Rómában fog találkozni Sergio Mattarellóval olasz kollegájával és a szenátusi elnökkel.

Egyezség született a koalíción belül a drágulás ellensúlyozására nyújtott támogatásról
Otthon

Egyezség született a koalíción belül a drágulás ellensúlyozására nyújtott támogatásról

Hosszú távú támogatásokkal próbálja elérni az állam a drágulás ellensúlyozását.

Fico is megszólalt: politikai bosszút lát az ellene indított eljárás hátterében
Otthon

Fico is megszólalt: politikai bosszút lát az ellene indított eljárás hátterében

A volt miniszterelnök szerint a politikai ellenfelei hamis vádakat fogalmaznak meg ellene.

Jelentősen csökken a munkanélküliek aránya Szlovákiában
Otthon

Jelentősen csökken a munkanélküliek aránya Szlovákiában

Annak ellenére, hogy a világjárvány még mindig nem ért véget, a szomszédos Ukrajnában pedig háború zajlik, fellendülni látszik a munkaerőpiac.

Heger: Fico az ukrán menekült nők ellen uszítja a szlovákokat
Otthon

Heger: Fico az ukrán menekült nők ellen uszítja a szlovákokat

Heger számára megdöbbentő a volt miniszterelnök által alkalmazott gyűlöletbeszéd.

Több mint 3 ezer személy érkezett kedden Ukrajnából
Otthon

Több mint 3 ezer személy érkezett kedden Ukrajnából

Közelít a 350 ezerhez ukrán-szlovák határt átlépő menekültek száma a háború februári kezdete óta.

Mitől tart a szlovák társadalom?
Otthon Audio

Mitől tart a szlovák társadalom?

A koronavírus-járvány okozta félelmeket háttérbe szorította a szomszédban zajló háború és annak következményei.

Legolvasottabb a kategóriában