Otthon
A belügyminiszter támogatja Ukrajna és Moldova unióhoz való csatlakozási szándékát
A belügyminiszter erről az unió belügyminisztereinek prágai találkozóján beszélt.
Egészségre ártalmas kozmetikumokra figyelmeztet a Közegészségügyi Hivatal
Az esetekre korábban csehországi, litván és német minőségellenőrző szervezetek is felhívták a figyelmet.
Lábon lőttek egy férfit Pozsonyban
A kórházban állapították meg, hogy a 27 éves férfi sérülését lőfegyver okozta.
2024-re 17 ezer főre emelkedik a Szlovák Köztársaság fegyveres erőinek létszáma
A jelenlegi 14 100 katona mellé várhatóan összesen 3 000 katona érkezik.
Folytatódik a tárgyalás a Kuciak-gyilkosság ügyében
Ismét Marian Kočner és Alena Zsuzsová bűnösségéről tárgyalnak.
Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
Richard Sulík kormányfőnek adott ultimátumára Boris Kollár házelnök úgy reagált, hogy szerinte szó se lehet a koalíciós szerződés átalakításáról. Ugyanakkor bővülhet a Sme Rodina parlamenti családja, három függetlent igazolna a frakció, köztük a volt kotlebás rimaszombati polgármestert. Žilinka szerint Ficóék elsiethették az ellenük folyó eljárás főügyészi megszüntetésének indítványozását.
Ma nyitnak a nyári iskolák
Idén összesen 214 iskola 556 ciklusban szervezi meg a nyári iskolát.
Elővigyázatosságból korlátozták a beteglátogatást a komáromi kórházban
Egyre nő a COVID-19-betegek száma a régióban és egész Nyitra megyében.
Robotikus rehabilitációs kezeléssel segítik az agyvérzést szenvedett páciensek felépülését az érsekújvári kórházban
A készüléket a testtartás stabilizálására és a járás gyakorlására használják.
Az Állami Természetvédelmi Hivatal nem erősítette meg, hogy medve bukkant fel Szentgyörgy közelében
Azokra a hírekre reagáltak, hogy a múlt hét elején medvét láttak Pozsonyszőlős és Szentgyörgy határában.