Otthon

Háború fejben és lélekben
A háború berobbant a hétköznapjainkba közhelyet elpuffogtatni egyszerű, de már-már elcsépelt, viszont szakértők is megerősítik, hogy koronavírus járványt után újabb lelki nyomás nehezedik a társadalomra.

Több mint 12 ezer újabb koronavírus-fertőzött
Az elvégzett PCR-tesztek több mint fele pozitív lett.

Eduard Heger az EU rendkívüli csúcstalálkozója előtt a parlament európai ügyekben illetékes bizottságában ismertette a szlovák álláspontot
A miniszterelnök szerint tudtára kell adni Putyinnak, hogy a Kreml politikája a konfliktus forrása.

Koronavírus és háború a hétköznapokban
Február 24-től vagyis pontosan két héttel ezelőtt csütörtöktől megváltozott a társadalom és a sajtó fókusza.

Az árstabiltásról szóló megállapodást fog Földművelésügyi Minisztérium a Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetségével és a Szlovák Kereskedelmi Szövetséggel
A megállapodás legalább 12 árucikkre lesz érvényes.

A 2020-as érettségi vizsgákra előkészített teszteket írják majd az idei érettségizők
A tanárok visszajelzése szerint a feladatlapok kellően igényesek, megfelelőek és teljesíthetőek - erősítette meg Romana Kanovská, a NÚCEM igazgatónője.

Megvalósulhat csütörtökön az orosz-ukrán külügyminiszteri találkozó
A találkozó kezdeményezője Törökország. A török külügyminiszter is jelen lesz az eseményen.

Döntött a kormány: 2100 NATO-katona jöhet Szlovákiába
A parlamentnek még jóvá kell hagynia a kormány döntését.

Felmérés a menekültek befogadásáról
A megkérdezettek többsége támogatja a menekültek befogadását.

A fertőzöttek száma nem csökken jelentősen, a korlátozásokat azonban fokozatosan megszüntetik
2513 COVID-fertőzött igényel kórházi ellátást. 36-an vesztették az életüket a vírus szövődményeiben.