Otthon

Hamran István ismét felszólalt Robert Fico kijelentései ellen
Hamran István országos rendőrfőkapitány felszólította Robert Fico (Smer) korábbi miniszterelnököt, hogy kérjen bocsánatot azokért a kijelentésekért, amelyeket a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozóinak címzett – írja az ujszo.com.

Településvezetők tartanak tüntetést csütörtökön Pozsonyban
A demonstrációt a városok és falvak társulása hirdette meg, az önkormányzatok szövetsége szerdán tartotta utolsó közgyűlését a közelgő helyhatósági választások előtt.

Kováčik ártatlannak vallja magát
Csütörtökön megkezdődött a besztercebányai Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS) Dušan Kováčik volt különleges ügyész és a szökésben levő Peter Košč üzletember ügyének tárgyalása.

Magyar nyelvű jogi szolgáltatások is elérhetőek lesznek a Jogsegélyszolgálati Központban
A Szlovák Köztársaság Kormánya a mai napon elfogadta a Jogsegélyszolgálati Központ koncepcióját a 2022-2024-es évekre.

Az idei tanévtől kezdve két iskolabusz szállítja a kisdiákokat a losonci Kármán József Alapiskolába
Ajtótól ajtóig való szállítástól van szó, ami Csúsz Péter igazgató szerint még vonzóbbá teheti majd az intézményt a szülők számára.

Elkészült a tallósi Esterházy-kastély vadásztermének a felújítása
A 2020 óta a község tulajdonában lévő Esterházy-kastélyban elsőként egy emlékszobát adtak át tavaly, amelyet korabeli bútorokkal, az Esterházy család történetét leíró panelekkel és a kastélyt ábrázoló régi fényképek másolataival rendeztek be.

Komáromi központja is lesz a Regionális Mentorközpontok Pedagógusoknak hálozatnak
Az oktatási tárca kezdeményezése összesen 40 regionális mentorközpont létrehozására irányul a következő három évben, amelyek közül az első 16 most kezdi meg a működését.

Ismét orosz támadás érte Enerhodar városát
Itt található a zaporizzsjai atomerőmű is, ami miatt egy napon belül másodszor szűnt meg az áramszolgáltatás az egész városban - közölte szerdán Dmitro Orlov, az orosz megszállás alá került település ukrán polgármestere.

Idén májustól Szlovákiában ingyenes a fiatalok számára a HPV vírus elleni védőoltás
A HPV (humán papillómavírus) vírus elleni védőoltás hatékony eszköz a méhnyakrák és más onkológiai betegségek ellen, különösen a 12 és 13 év közötti gyermekek esetében.

Szakemberek kerülhetnek a leköszönő SaS-es miniszterek helyébe
Ezt szerdán a koalíció több képviselője is megerősítette, azzal, hogy nem határoznák meg, melyik párt melyik tárcáért vállalja a politikai felelősséget.