Otthon

Matovič elleni bizalmi szavazás megpecsételheti a kormánykoalíció jövőjét?
A koalíciót ott hagyó SaS menesztenné a pénzügyminisztert, amivel az instabil kormány lehúzhatja a rolót a ciklusuk vége előtt.

Parlament: megszavazták az energetikai törvény módosítását
A kormány most már elrendelheti az energetikai vészhelyzetet.

Politikai vita a határellenőrzés miatt
Az SaS képviselője Juraj Krúpa rendkívüli parlamenti ülés hívott össze a ügyben.

Állami Tartalékalap javára döntött a Galántai Járásbíróság az egészségügyi szájmaszkok szállítása ügyében
A-testing nevű cégnek 4 millió eurót kell kifizetni az Állami Tartalékalapnak. Ekkora előlegben részesült a cég, amit nem szállítottak le.

Lengvarský: A következő négy-öt évben még válságban lesz az egészségügy
Az egészségügyi miniszter szerint az orvosok béremelésével és a kórházak helyzetének javításával megindulhat pozitív irányba az egészségügy.

A megnövekedett rezsiárak a kórházak működését is érintik
A kórházak is készülnek a spórolásra, már amennyire a lehetőségeik engedik.

Zuzana Čaputová pénteken fogadja Novák Katalint az Elnöki Palotában
Hivatali ideje alatt először látogat Szlovákiába az első magyar női államfő.

A parlament nem szavazta meg az SaS által beterjesztett ügyészek jogköreinek változásáról szóló törvénymódosító javaslatot
74-en ellenezték a 363-as paragrafus módosítására célzó javaslatot.

A miniszterelnök új jelöltet ajánlott az államfőnek az oktatási miniszteri posztra
A sajtó értesülései szerint Ján Horeckýt, a katolikus iskolák szövetkezetének volt elnökét javasolja Heger a tárca élére.

A növekvő kiadások miatt újabb 13. nyugdíjról döntött a kormány
Ezt a jutattást novemberben kapnák meg.