Otthon

212 millió eurót osztanak szét kórházak rekonstrukciójára
Ezt Eduard Heger miniszterelnök és Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter jelentette be a keddi sajtótájékoztatóján.

Elutasította a parlament a Smer háborúval kapcsolatos két határozati javaslatát
Egyik javaslat az ukrajnai béketeremtési stratégiához kapcsolatos, a másik pedig a szlovák fegyveres erők harcképességére vonatkozik.

Az önkormányzat mellett működhetnek kisebbségi jogok védelmével foglalkozó bizottságok
Szlovákiában 800 körül van azon települések száma, ahol a kisebbségek jelentős mértékben képviseltetik magukat.

Két új emléknap lesz Szlovákiában
Március 6-án COVID-19 áldozataira fognak emlékezni.

Nem hagyták jóvá a parlamentben az SaS által benyújtott alkotmánymódosítást
A parlament nem hatalmazhatja fel az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságát arra, hogy a jogilag kötelező erejű jogi aktusokon kívül más európai uniós ügyekben véleményeket hagyjon jóvá.

Az ombudsman az új ombudsman eskütételéig hivatalában maradhat
Ezzel az alkotmánymódosítással az ombudsmant működőképessé kívánják tenni, ha nem választják meg időben a megfelelő személyt a pozícióra.

Orvosi Szakszervezetek Szövetsége elégedetelen az egészségügyi tárca memorandumával
Peter Visolajský a szakszervezet vezetője kifogásolta, hogy nem foglalkozik a szervezet által megfogalmazott követelésekkel.

A belügyminiszter nem ellenőrizné a szlovák-magyar határon közlekedőket
Roman Mikulec kijelentette, hogy a megnövekedett migráció nem indok a határellenőrzésre.

A Smer ismét kezdeményezi Roman Mikulec belügyminiszter leváltását
Fico ezt azzal indokolja, hogy pártja szerint Mikulec nem kezeli kellő módon a migrációs válságot.

Megakadályozhatja Lengvarský memoranduma 2100 orvos távozását a betegellátó-rendszerből?
Egyszerre több mint 2000-en mondhatnak fel amennyiben a kormány nem orvosolja a fehérköpenyes szakszervezet által fájlalt panaszokat.