Nappali
Elhunyt Dr. Kováts Miklós
Egykori diákjai emlékeztek meg a kassai ipari legendás tanáráról.
A régi Galánta képeslapokon
Izgalmas kiállítás nyílt a Galántai Honismereti Múzeumban Pekarovič György helytörténész képeslapgyűjteményéből. Vele, valamint a múzeum igazgatójával, Takács Mihállyal beszélgettünk a Nappaliban.
Várható –e ősszel újabb koronavírus-hullám?
Dr. Barcs István mikrobiológust arról is kérdeztük, milyen veszélyeket rejt magában, hogy továbbra is nagyon alacsony az átoltottság.
Ukrajna története
Varga Beáta történész szerint könnyen lehet, hogy a mostani háború lesz az, ami végre egységes etnikummá és nemzetté kovácsolja össze az egyébként megosztott ukrajnai népességet.
Az ukránok iránti szimpátiatüntetéssé vált a vébé – Bőd Titanillával beszélget Molnár Norbert
A franciaországi Montpellier-ben múlt héten zajlott a műkorcsolya-világbajnokság, amely hagyományosan az orosz sportolókról, az orosz dominanciáról szól.
Végre a magyar filmvásznon is bemutatkozott
Puha József beszélgetése Gál Tamás Jászai Mari- és Dosky-díjas színművésszel Eperjes Károly Magyar Passió című filmjéről, amelyben egy negatív szereplőt, Fjodorov őrnagyot alakítja, és ez az első szerepe magyar filmben.
Hogyan beszéljünk a gyerekekkel a háborúról?
Langermann Szilvia pszichológust kérdeztük arról, hogyan beszéljünk a gyerekekkel a háborúról, s hogyan küzdjünk meg saját félelmeinkkel és szorongásainkkal.
A koronatanú – film készült az első magyarországi koncepciós perről
Hogy lehetetlenítették el a megszálló szovjet hatóságok a második világháború után kibontakozó magyarországi demokráciát? Borbás Barnával, A koronatanú című történelmi dokumentumfilm társrendezőjével beszélgettünk.
Katona voltam a szovjet hadseregben – interjú Gazda Alberttel
Leningrád című első önálló regényéről is beszélgettünk Gazda Albert íróval és újságíróval.
Tükör a társadalom számára – fogyatékos emberek helyzete Szlovákiában
Fiala-Butora János fogyatékosságügyi szakember szerint még ma is számtalan esetben sérülnek Szlovákiában a fogyatékossággal élő emberek jogai.