Nappali

Soha senki nem kérte számon az egykori Állambiztonsági Szolgálat, vagyis az ŠtB embereit
A kommunista rendszer ugyan megdőlt 34 éve ezekben a napokban, de az öröksége nem tűnt el nyomtalanul, a múlt ugyanis nem zárulhatott le szembenézés nélkül.

Negyvenöt éves a Csali
A somorjai gyermeknéptánccsoportban szakmai és közösségi munka folyik.

Nyílt nap és új szak a szenci magyar középiskolában
2024 őszétől pedagógiai asszisztensek képzését tervezik a korábban gimnáziumként is működő Közgazdasági és Pedagógiai Szakközépiskolában.

Nyílt nap volt és lesz februárban is a nyitrai egyetemen
A Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara két alkalommal várja a továbbtanulás iránt érdeklődöket.

Irodalom testközelből
Irodalmi beszélgetések és felolvasások a Bázis szervezésében.

Magyar szentek és boldogok emléknapja – beszélgetés Brogyányi Mihállyal
A magyar szentek, boldogok és tiszteletreméltóak kultusza nem csak a magyar nyelvterületen él tovább.

Megemlékeztek az 1910-es ipolysági kanászhangversenyről
A népzenei gyűjtés nagy szerepet játszott a kultúrális örökség megmentésében.

Anachoma: dokumentumfilm készül a menekültek sokszor brutális visszakényszerítéséről
Számtalan menekült próbált átkelni a görög-török határon lévő Evrosz folyón, ami után rögtön vissza is toloncolták őket menedékkérelmi lehetőség nélkül.

Vészmadarak és békegalambok: elfogulatlanul Európa és az iszlám viszonyáról
Mit ígér az iszlám és a muszlimok európai jelenléte, hol húzódnak a tolerancia határai? Hogyan befolyásolhatják különféle összeesküvés-elméletek, mint amilyen például Eurábia rémképe az iszlámról és a bevándorló hátterű muszlimokról alkotott véleményünket?

Európa egyre inkább menekülne a menekültektől
Vajon mit tartogathat az EU leendő menedékjogi eljárása?