Nappali

Ember a legendák mögött – Michnay Ida élete
Az Ida – galántai lány, párizsi dáma címmel a Galántai Honismereti Múzeumban nyíló kiállítás kurátora, Pukkai Judit volt a vendégünk, akivel Georges Clemenceau legendákkal övezett menye, a Galántáról származó Michnay Ida életéről beszélgettünk.

„Belépek az iskolába és azt érzem, hogy itt szeretek, itt szeretnek“
A Nappaliban Gasparik Maja vendége Kiss Anasztázia, a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola pedagógusa volt, aki a nemrég vehette át Dunaszerdahelyen a Pro Educatione díjat.

A Thália Színház visszatért Gömörhorkára
Ötvenöt évvel ezelőtt épp ezen a településen tartotta első bemutatóját „Európa legészakibb magyar színháza“.

Május 20-án TSMT konferenciának ad otthont Pozsony
Május 20-án TSMT konferenciának ad otthont Pozsony, amely elsősorban szülőknek és szakembereknek szól.

Az elátkozott család – premier a Jókai Színházban
Jókai Mór regényét Varga Emese alkalmazta színpadra, vele beszélgettünk a bemutatót megelőzően.

35 év alatt 180 ezer természetben eltöltött éjszaka
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elnökével értékeltünk.

Anyaságról őszintén – Lantos Borbély Katalin volt a Nappali vendége
Lantos Borbély Katalin mesélt Gasparik Majának a Nappali keddi adásában az anyák napjáról.

„A szép kép nem elég”
A Pressburg című sikersorozat vezető operatőrével, Angyal Gáborral beszélgettünk.

Bodrogköz pacsirtája
Abaházi Nagy Líviával beszélgettünk

Az év Friss Csillagának választották Magyarországon Bukovszky Orsolyát
A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmdesztivál minden évben bemutatja az év legígéretesebb színészeit. A komáromszentpéteri születésű Bukovszky Orsolyán kívül a másik idei kiválasztott Pigler Emília.