Kultúra | Tudomány
Ritka fényjelenséget rögzítettek Debrődön
Egyre több helyen fordul elő az elmúlt időszakban sarkifény hazánkban.
Rozsnyóról a Jókai Színház világot jelentő deszkáira
A rozsnyói Badin Szilárd a tánc és a zene világában is otthon érzi magát.
Milyen a világ egyik legfejlettebb zeneipara testközelből?
Nyárfás Mátyás betekintést kapott arról, hogy milyen a világnak az a szöglete, ahol minden a zenéről szól.
Sikeresen dokkolt a SpaceX űrhajója a Nemzetközi Űrállomáson
Az emberi sejtek űrbéli körülmények közti növekedését is vizsgálják majd az űrhajósok.
Az Elf Bar után a snüsz az új „trónkövetelő” a dohánytermékek között
Egyre inkább terjed a fiatalok közt a snüssz nevű új dohánytermék, a betiltott Elf Barral szemben ezt nem tiltott és kevesebb negatív hatással jár, mint a vape.
A chatbotok kora?
Regényt, fantasy regényt, akár mesekönyvet is ír, de a tudományos szakmunkákba beletörik még a bicskája, mert a valóságot még nem biztos, hogy képes felfogni. Mi az?
Hernyót a levesbe, szöcskét a húspultra – így terjed az új „trendi” álhír
Új állhír terjed az világhálón, ezúttal étkezési szokásainkat akarják átalakítani a „tudjuk kik.”
86 éves korában elhunyt Koncsol László
86 éves korában elhunyt Koncsol László, József Attila-díjas irodalomkritikus, esszéíró, hely- és művelődéstörténész, költő, műfordító, szerkesztő, pedagógus.
Fiatal kutatók támogatására hirdet pályázatot a Fórum Kisebbségkutató Intézet
A Fórum Kisebbségkutató Intézet pályázatot hirdet fiatalok támogatására és tudományos podcastot is indít.
A készülő klímatörvény lehetővé tenné, hogy klímapereket indítsanak az állam ellen
A készülő klímatörvény a Heger-kabinet egyik legambíciózusabb reformja, amely többek között tartalmazza, hogy a polgárok a jövőben perelhetnék az államot klímaügyben.