Külföld

Az EP és a tagállamok is áldásukat adták a „Media Freedom Act“-ként ismert szabályozásra
A szerkesztőségek függetlenségének védelme és a médiapluralizmus előmozdítása a célja annak az új uniós szabályozásnak.

A belgrádi választások megismétlését követeli a szerbiai ellenzék
Az ellenzék csalást emleget és tüntet a vasárnapi előrehozott szerbiai parlamenti választás és az ezzel párhuzamosan zajlott önkormányzati választás kapcsán.

Kitört az izlandi vulkán, másodpercenként kétszáz köbméter láva ömlik a felszínre
Helyi idő szerint 22 óra 17 perckor kitört az a vulkán Izlandon, a Reykjanes félszigeten, amire az elmúlt hetek intenzív földmozgása alapján már számítani lehetett. Grindavik halászvárosból korábban mintegy 4000 embert evakuáltak, a közeli Blue Lagoon geotermikus gyógyfürdőt pedig bezárták - jelentette a BBC.

A Fehér Ház szerint az év végén kimerül az ukrajnai katonai támogatás kerete
A Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője szerint az amerikai kormányzat ebben az évben még egy katonai támogatási csomagot tud összeállítani Ukrajnának a rendelkezésre álló keretből, azután elfogy a pénz.

Közel 90 százalékos támogatottsággal választották újra az egyiptomi elnököt
Egyiptomban Abdel-Fattáh esz-Szíszi jelenlegi államfő nyerte meg a december 10-12-én tartott elnökválasztást, miután a szavazatok 89,6 százalékát kapta meg - jelentette be az ország választási bizottsága.

Földrengés pusztított Kínában, mínusz 14 fokban kutatnak a túlélők után
Legalább 116 ember meghalt a hétfő esti földrengésben a Kína északnyugati részén. Több mint négyezer épület dőlt össze Kanszu és Csinghaj tartományokban, így félő, hogy az áldozatok száma még növekedhet.

Újabb tűzszüneti határozattal próbálkozik az ENSZ
Újabb tűzszüneti határozatról szavazhat ma az ENSZ Biztonsági Tanácsa. A korábbiak eddig zátonyra futottak, előbb orosz, kínai, majd amerikai vétókon.

Egyre nőnek az aggodalmak Navalnij állapotával kapcsolatban
Immáron tíz napja nincs információja Alekszej Navalnij állapotáról a csapatának, miközben a bebörtönzött orosz ellenzéki aktivista ismét nem jelent meg egy bírósági meghallgatásán.

Rishi Sunak: Izraelnek jogában áll az önvédelem, de be kell tartania a humanitárius törvényeket
Izraelnek egyértelműen jogában áll az önvédelem a Gázai övezetet uraló Hamász októberi terrortámadása után, de ezt a jogát csak a humanitárius törvények betartásával gyakorolhatja - jelentette ki a brit miniszterelnök. Rishi Sunak hétfői, skóciai látogatásán.

Február elsején tartják a rendkívüli uniós csúcsot, amelyen újra előveszik az ukrajnai támogatás ügyét
2024. február 1-jén rendezik a rendkívüli uniós csúcstalálkozót - jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az EU soros elnökségét januártól betöltő Belgium miniszterelnöke, Alexander de Croo társaságában.