Külföld

Szlovákia EP-képviselői támogatják a gyűlöletbeszéd elleni küzdelmet az EU-ban
Az Európai Parlament képviselői felszólították a unió tagállamait, hogy tegyenek hatékonyabban a gyűlöletbeszéd és bűncselekmények ellen. A felhívást Szlovákia európai képviselői is támogatták.

Megint tüntetnek Berlinben, ezúttal a teherfuvarozók
A teherszállítók kétnapos tüntetése kezdődik Berlinben, a városban a gazdák tiltakozását követően újabb nagyobb lezárások várhatók.

A német Bundestag elutasította a javaslatot, hogy Taurus rakétákat küldjenek Ukrajnának
Elutasította a német parlament alsóháza a legnagyobb ellenzéki frakció, a kereszténydemokrata CDU javaslatát, amivel nagy hatótávolságú Taurus rakétákat küldtek volna Ukrajnának.

Zelenszkij szerint válságot fog előidézni az Ukrajnának szánt nyugati támogatások késlekedése
Hatalmas válságot fog előidézni Európa egészében a további késlekedés az Ukrajnának szánt nyugati támogatásokban – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap Davosban újságíróknak nyilatkozva.

Kérdésessé vált, hogy az Európai Bizottság törvényesen szabadított-e fel több millió eurót a Magyarországnak megítélt támogatásokból
Felmerült annak gyanúja, hogy Magyarország vétópolitikáját a jogállamisági eljárás során befagyasztott összegek egy részének feloldásával „puhították fel”, vagy mondhatjuk úgy is: megvásárolták.

Az ukrán fegyveres erők lakhelyük elhagyására szólította fel az Oroszországgal határos megyékben élőket
Az ukránfegyveres erők felszólította az észak-ukrajnai Csernyihiv és Szumi megyék orosz határmenti térségeinek lakosait, hogy hagyják el lakhelyüket.

Az Európai Parlament elítélte a Fico-kormány büntetőjogi törvénymódosításait
Az Európai Parlament hivatalos állásfoglalásban ítélte el a Robert Fico (Smer-SD) kormánya által javasolt büntetőjogi változásokat, beleértve a Speciális Ügyészség megszüntetését.

Szabadlábra kerülhet az amstetteni rém
Szabadlábra kerülhet az amstetteni rém. Josef Fritzl, az osztrák szexuális bűnöző hamarosan kikerülhet a szigorúan őrzött Krems an der Donau-i Stein börtönből - írja a BBC.

Csaknem 20 ezer francia katonát mozgósítanak a párizsi olimpiára
Csaknem 20 ezer francia katonát mozgósítanak az idei párizsi olimpiára, egyik fő feladatuk pedig a játékok előtt az olimpiai láng kísérete lesz. A katonák a láng őrzése mellett a július 26-i nyitóünnepséget fogják felügyelni, amire az olimpiák történetében először kerül sor a stadionon kívül.

Novák Katalin: Oroszország átlépte a Rubicont
Nagyon fontos, hogy elkerüljünk egy harmadik világháborút, és megakadályozzuk az ukrán konfliktus eszkalációját – jelentette ki Novák Katalin magyar köztársasági elnök a davosi Világgazdasági Fórum egyik panelbeszélgetésén.