Külföld

Lengyelországban a jobbközép kormánypártok győztek az EP-választáson
Donald Tusk pártja 53-ból 21 EP-mandátumot szerzett meg.

A Világélelmezési Program felfüggesztette a Gázai övezet segélyezését az amerikai mólón keresztül
A program igazgatója félti a szervezet tagjainak biztonságát.

A keresztény pártok szövetsége győzött Németországban
Az AfD lett a második, megelőzték Olaf Scholz által vezetett Szociáldemokrata Pártot.

Feloszlatta a parlamentet és előrehozott választást írt ki Emmanuel Macron francia elnök
Az Európai Parlamenti választásokat Marine Le Pen által vezetett Nemzeti Szövetség nyerte meg Franciaországbna.

A Fidesz nyerte az EP választást Magyarországon
Magyar Péter által vezetett Tisza Párt lett a második.

Több európai országban is magas részvételi arányról számoltak be az EP-választáson
Magyarországon rekordmagas részvétel volt.

Biden azt mondta, nem ad kegyelmet fiának, Hunternek, ha elítélik
Az amerikai elnök az ABC csatornának adott interjújában kijelentette, hogy nem kegyelmezne fiának, Hunter Bidennek, ha elítélik.

Kiszabadítottak négy izraeli túszt Gázában
A Hamász 1200 embert ölt meg és 251 embert ejtett túszul október elején a Dél-Izrael elleni támadásai során.

Több országban már csütörtökön megkezdődött az EP-választás
Szombaton több európai uniós országban tartanak európai parlamenti választásokat, amelyek csütörtökön kezdődtek és vasárnap érnek véget.

Repülőgép-balesetben meghalt az Apollo 8 űrmisszió egyik tagja
90 éves korában meghalt William Anders űrhajajós, amikor az Egyesült Államok északnyugati partjainál fekvő San Juan-szigeteknél lezuhant az általa vezetett repülőgép.