Külföld
A Vatikánból jelentjük: így készült az olasz főváros Ferenc pápa búcsúztatására
Szombat délelőtt helyezik végső nyugalomra Ferenc pápát, így jelenleg az egész világ a Vatikánra figyel.
200 000 búcsúztatja Ferenc pápát Rómában
Több tízezer sorakozik fel Santa Maria Maggiore bazilikáig, ahol végső nyugalomra helyezik az egyházfőt. Egyházi vezetők és a világ magas rangú vezetői is részt vesznek a gyászszertartáson.
Ferenc pápa temetésére összegyűlnek a világ vezető politikusai
A Vatikán megerősítette, hogy több mint 130 külföldi delegáció és több mint 50 államfő vesz részt Ferenc pápa temetésén.
Peter Pellegrini köztársasági elnök vezeti a szlovák delegációt a pápa temetésén
Peter Pellegrini köztársasági elnök vezetésével vesz részt a szlovák küldöttség Ferenc pápa temetésén a vatikáni Szent Péter téren.
Egyszerűség, szerénység: Ferenc pápa a temetésével is üzen a világnak
Ferenc pápa az az egyházfő volt, aki elutasította a pápai fényűzés bármilyen formáját, emellett pedig hatalmas reformer volt a római katolikus egyházban: legyen szó a nők helyzetéről, a szexuális abúzusok vagy a korrupció kérdéséről.
250 ezren jöttek el leróni tiszteletüket Ferenc pápa ravatalánál
Péntek este hét órakor ért véget a Vatikánban a néhai Ferenc pápa nyilvános búcsúztatása. Mintegy 250 000 ember jött el, hogy elbúcsúzzon a pápától, akinek ravatalához szerda reggel óta járulhattak a Szent Péter-bazilikában.
Pokolgéppel megöltek egy fontos orosz tábornokot
Pokolgépes merényletben megölték Jaroszlav Moszkalik altábornagyot, az orosz fegyveres erők műveleti főcsoportfőnökségének helyettes vezetőjét – közölte az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
Izrael visszavonta a pápa halála miatti részvétnyilvánítást
Ferenc pápa hétfői halála után a izraeli külügyminisztérium a nemzetközi közösség tagjainak túlnyomó többségéhez csatlakozva kiposztolt az X-profiljára egy részvétnyilvánítást, azonban néhány órával később a poszt eltűnt az oldalról.
Több szlovák püspök is részt vesz Ferenc pápa temetésén
Több szlovák püspök is részt vesz Ferenc pápa szombati temetésén a Vatikánban Bernard Bober kassai érsek-metropolita, a Szlovák Püspöki Konferencia elnökének vezetésével.
Kína az amerikai vámok sújtotta cégek és munkavállalók támogatását ígéri
A Kínai Kommunista Párt csúcsszerve pénteki ülésén ígéretet tett arra, hogy a pekingi vezetés támogatni fogja az amerikai vámok által leginkább sújtott cégeket és munkavállalókat.