Külföld

Vladimir Putyin jóváhagyta a nukleáris doktrína módosítását
A Kreml szerint nukleáris válaszlépést vonhat maga után, ha Ukrajna nyugati, nem nukleáris, nagy hatótávolságú rakétákat vetne be orosz területen.

Elszakadt a Németországot Finnországgal összekötő optikai kábel
Az érintett felek vizsgálják a két ország közötti tengeralatti adatkábel sérülését.

Továbbra is kérdéses az EU és a Mercosur közötti szabadkereskedelmi megállapodás jövője
A francia elnök bejelentette, országa nem írja alá az Európai Unió és a Mercosur közötti szabadkereskedelmi megállapodást, mivel az negatív hatással lenne a francia gazdákra.

Kérdéseket vet fel a nagy hatótávolságú rakéták orosz területen történő bevetésének lehetősége
Joe Biden amerikai elnök engedélyt adott arra, hogy az USA által Ukrajnának adott nagy hatótávolságú rakétákat mélyen Oroszország területén lévő célpontok ellen is bevethessék.

Svédország és Finnország elkezdte felkészíteni a lakosságot egy esetleges fegyveres konfliktusra
Svédország hétfőn egy esetleges háborúra való felkészülés kapcsán tájékoztató nyomtatványok terjesztésébe kezdett.

Románia és Bulgária 2025 januárjától teljes jogú tagja lesz az schengeni övezetnek
Románia és Bulgária 2025 januárjától teljes jogú tagja lesz az schengeni övezetnek - jelentette be Marcel Ciolacu, Románia miniszterelnöke.

Odesszát támadták az oroszok
Legalább tíz ember meghalt és 43-an megsérültek az orosz erők hétfői rakétatámadásában a dél-ukrajnai Odessza város ellen, ahol lakóépületet, egyetemet és adminisztratív épületet találtak el.

Többezer eurót találtak egy közlekedési rendőrnél
5000 eurónyi kenőpénzt fogadott el a pozsonyi közlekedési rendőr, akit az Ellenőrzési Szolgálati Hivatal rendőrei vettek őrizetbe a múlt héten.

Dmitrij Peszkov szerint Biden döntése növelheti a feszültséget az USA és Oroszország között
Amennyiben az Egyesült Államok megengedi, hogy az ukrán fegyveres erők nagy hatótávolságú rakétáikkal oroszországi célpontokat támadjanak, az a feszültség új szintjét és az Egyesült Államok szerepvállalását jelenti az ukrajnai háborúban.

Szmog sújtja Észak-Indiát, Újdelhiben bezártak az iskolák
Az indiai főváros, Újdelhi iskoláiban a hatóságok döntése értelmében szünetel a tanítás a súlyosbodó légszennyezettség miatt.